Lebegő múzeumban a középkori kódexek
2010. július 9. 11:43 BBC News
A maga nemében egyedülálló múzeum tervei készültek el Angliában: a Lindisfarne-i zsoltáros könyvet egy vízben "lebegő", hatalmas tömbökből álló kiállítótérben mutatnák majd be.
Korábban
A terveket a 22 éves Matt Drury készítette el: az építészhallgató a szent sziget felkeresése után dolgozta ki az ötletet. Szerinte egy ilyen grandiózus, és mégis különleges múzeum létrehozásával elérhetnék, hogy hazatérhessen a jelenleg a Birith Libraryben látható, 700 körül készített kézirat, hiszen méltó helyen lehetne bemutatni a nagyközönségnek.
A terv több építészeti pályázatot megnyert: a betonból, a sziget sziklás partjain megépítendő múzeum valójában több apró szigetből állnak, és mindegyik más-más történetet mesélne el, így a zsoltárok mellett Szent Cuthbert életét és munkásságát is megismerhetnék a látogatók. Ráadásul az építményt csak a nap bizonyos részén lehetne elérni, a fennmaradó időben hajón lehetne bejárni azokat: három sziget ráadásul csak vízi úton lenne elérhető.
Arról azonban, hogy a múzeum megvalósulhat-e, egyelőre nincs információ.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05