Tiltakoznak Indiában a Hitlerről szóló film ellen
2010. június 18. 14:09 MTI
Élesen tiltakozik India néhányezres zsidó közössége egy Adolf Hitler utolsó napjait feldolgozó, jelenleg készülő bollywoodi film ellen; a tiltakozások hatására a film főszereplője már vissza is lépett.
Korábban
"Figyelembe véve azt az indulatot, amelyet a film kivált egyes rajongóimból, úgy döntöttem, visszalépek a szereptől, mivel tiszteletben tartom az érzéseiket" - indokolta döntését Anupam Kher. Az 55 éves, elismert indiai színész alakította volna a náci diktátort. A Kedves barátom, Hitler (Dear Friend Hitler) című film az alkotók közleménye szerint bepillantást enged a Führer "bizonytalanságába, karizmájába, paranoiájába és merő zsenialitásába". Rakes Randzsán Kumár rendező ugyanakkor hangsúlyozta: filmje nem dicsőíti Hitlert.
A tervezett alkotás híre felháborodást váltott ki India mintegy ötezer fős zsidó közösségében. "Bárki is készíti ezt a filmet, az tudatlan, vagy egyenesen kétes, sötét szándékkal teszi ezt ... megsértik egy olyan közösség érzéseit, amelynek tagjai nagyon sokat szenvedtek" - hangoztatta Jonathan Solomon, az indiai zsidók szövetségének elnöke.
Nem ez az első eset, hogy az indiai zsidó közösség tiltakozása sikerrel jár. 2006-ban egy kis mumbai étterem arra kényszerült, hogy nevét Hitler keresztjéről (Hitler's Cross) Kereszt Caféra (Cross Café) változtassa. Egy évvel később egy ugyancsak mumbai lakberendező cégnek kellett NAZI elnevezésű új ágytakaró-szériáját átkeresztelnie, valamint a terméket reklámozó brosúrából a horogkereszteket eltávolítania.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap