2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újra látható a Feszty-körkép

2010. április 1. 16:35 MTI

A portalanítás és a terepasztal felújítása, átalakítása után végre újra látható Feszty Árpád A magyarok bejövetele című monumentális alkotása az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Az ebből az alkalomból tartott ünnepségen Kerényi János emlékeztetett arra, az elmúlt években sorra érkeztek a segélykérő felhívások az emlékparkból, hogy a rotunda beázása miatt veszélybe került a Feszty-körkép. Az intézmény azonban nem kapott kormányzati forrást a károk elhárítására, csak egy uniós pályázat és a Csongrád Megyei Önkormányzat támogatása tette lehetővé a hibák kijavítását.

Az elmúlt hetekben tíz restaurátor és díszítőszobrász dolgozott a 120 méter kerületű és 15 méter magas festmény és a terepasztal portalanításán, a beázás okozta hibák és az elmúlt évek során keletkezett kisebb sérülések kijavításán.

A látogatók a körképet ezentúl új szemszögből is megcsodálhatják, mivel az emlékpark uniós támogatásból megvalósuló 640 millió forintos fejlesztésének keretében egy részben átlátszó üveglapokból készült, a terepasztal felett vezető ösvényen a korábbinál jóval közelebb mehetnek a képhez.

A monumentális alkotás története 1891-ben kezdődött. Feszty Árpád egyik párizsi útja során megnézte Detaille és Neuville körképét, a Napoleoni csatát. Ezen felbuzdulva ő is hasonló elképzeléssel állt elő: a bibliai özönvíz történetét akarta vászonra vinni. Felesége megrettent a hír hallatán, hiszen ő is festő volt, tudta, mekkora költségekkel jár egy ilyen beruházás. Végül apósa, Jókai Mór beszélte rá, hogy fesse meg inkább a honfoglalást.

A magyarok bejövetele 1894 tavaszára készült el, több festőtársa - köztük Medgyánszky László - is segítségére volt a hatalmas munkában. A képet 1894. május 13-án mutatták be először a budapesti millenniumi kiállításon, a vásznat később lebontották és Londonba vitték a világkiállításra. 1909-ben került vissza Budapestre. Eredeti épületét a Szépművészeti Múzeum építése miatt lebontották, ezért "ideiglenes" faépületben kapott helyet a Városliget mutatványosai között. A második világháborúban a fővárost ért egyik bombatámadás során a körkép épülete és vászna is megsérült.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark kialakítása 1970-ben kezdődött, ekkor határozták el, hogy Feszty körképét a restaurálás befejeztével itt mutatták be újra. Megkezdődtek a restaurálási munkálatok, és a rotunda építése is, ami azonban 1979-ben abbamaradt. A vászon darabjait újra hengerekben raktározták el, végül 1991 és 1995 között egy lengyel restaurátor-csoportnak köszönhetően született újjá az alkotás, amelyet eddig mintegy négymillió ember látott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár