2022. tavasz: Megbízható elvtársak
ITT támogathatsz bennünket

A német egységtől rettegett Thatcher és Mitterrand

2010. február 12. 09:24 Bartek Dániel

1989-90 táján Margaret Thatcher és Francois Mitterrand egyaránt komoly aggodalmakat táplált az egységes Németország jövőjére vonatkozóan. A „Vaslady” elutasító hozzáállása eddig is ismeretes volt, azt azonban kevesebben gondolták volna, hogy a Kohl kancellár barátságával büszkélkedő francia elnök is tartott a németek európai befolyásának túlzott mértékű megnövekedésétől.

Nagy-Britanniában nemrégiben látott napvilágot Charles Powell memoárja. A „Vaslady” egykori tanácsadójának mintegy 20 évvel ezelőtti jegyzeteiben a 80-as évek két vezető nyugati politikusa, Margaret Thatcher brit kormányfő, valamint Francois Mitterrand francia elnök áll a középpontban. Thatcher esetében Powell csupán megerősíti azt a korábban is többször hangoztatott vélekedést, miszerint a „Vaslady”-nek jó ideig komoly fenntartásai voltak a berlini fal lebontását illetően.

A Mitterrand-nak tulajdonított kijelentések azonban még nagyobb feltűnést kelthetnek, ugyanis a francia államfő mindig is büszkén emlegette a nyugatnémet kancellárhoz, Helmut Kohlhoz fűződő, életre szóló barátságát, akinek a német újraegyesítés érdekében végzett szerepe mindmáig közismert. Az emlékiratokból viszont nyilvánvalóvá válik, hogy a francia államfő valójában szíve mélyén Kohl legfőbb törekvését nem támogatta.

Mitterrand ugyanis 1990 januárjában Thatcher jelenlétében nyíltan kijelentette, hogy már önmagában az újraegyesítés felcsillanó reménye is újból „gonosz” néppé tenné a német nemzetet, amilyen az a 30-as, 40-es években volt. Még ugyanezen hónap közepén az Elysée-palota vendégeként elköltött ebéd alkalmával pedig mindehhez hozzáfűzte: az egyesítés által Németország nagyobb befolyásra tenne szert Európában, mint amekkorával annakidején Hitler rendelkezett. A ma már túlzottnak minősíthető és borúlátó prognózist az angol kormányfő is osztotta; mindketten attól tartottak, hogy Németország a berlini fal lebontása után visszatérhet háború előtti történelméhez.

De hogy lehet az, hogy az 500 oldalnyi akta ma, mindössze 20 évvel a történtek után már megtekinthető? A hatályos törvények értelmében ugyanis Nagy-Britanniában a hivatalos dokumentumok csak 30 év elteltével kerülhetnek nyilvánosságra. A publikációért felelős történészeknek így mindenképpen szükségük volt az illetékes kormánytagok támogatására. A külügyi apparátus korabeli hivatalnokai a történelmi visszatekintésben mindenesetre sokkal jobb színben tűnhetnek fel ezáltal, mint maga az elnökasszony. Számukra ugyanis az iratok tanúsága szerint már akkor világosnak tetszett, hogy a nyugati szövetségesek állandóan hangoztatott ígéretét, miszerint Németország-politikájuk végcélja az újraegyesítés, előbb-utóbb mindenképpen valóra kell váltaniuk. Máskülönben a brit és francia politikusok komolyan veszélyeztették volna a németekkel fennálló kölcsönös baráti kapcsolatokat, s nem utolsósorban saját szavahihetőségüket.

Ennek ellenére Thatcher egészen 1990 februárjáig hitt abban, hogy legalább elodázhatják az újraegyesítés folyamatát. Egyfajta átmeneti megoldásra törekedett, amely még öt éven át fenntartotta volna a két különálló német államot. Ebben a tekintetben nem osztotta Mitterrand optimizmusát, aki úgy vélte, a németek „megfékezhetők” azáltal, hogy szorosabban bekapcsolják őket az európai intézményrendszer vérkeringésébe.

A „Vaslady” végül mégis engedni kényszerült a kérdésben. Ahogy Douglas Hurd angol külügyminiszter feljegyezte egy ülés után: „A szokásos tirádák a németek önzéséről, de az újraegyesítés megakadályozásának vágya már ritkábban merül fel.” Nemsokára Thatcher számos történészt és politikust meghívott a birtokán megrendezett eszmecserére, ahol a téma továbbra is az volt: „Mennyire veszélyesek a németek?” Végül azonban, ahogy Powell írta, a vitatkozó felek a továbbiakra nézve egyezségre jutottak. Ezek szerint a jövőben követendő brit magatartás lényege, hogy − egyszerűen szólva − „kedveseknek kell lennünk a németekhez”.

Amint ismeretes, Gorbacsov nem gördített különösebb akadályt a két német állam egyesülése elé. 1990. szeptember 12-én Moszkvában a nagyhatalmak képviselői aláírták a „Németország kérdéséről szóló befejező szabályozást”, amelynek keretében kijelentették, hogy az egyesült Németország magában foglalja az NSZK, az NDK, valamint egész Berlin területét. Ebben azt is leszögezték, hogy Németországnak „semminemű területi követelése nincs más államokkal szemben, és ilyeneket a jövőben sem fog támasztani”. Október 3-án pedig hivatalosan is valóra vált a német nemzet öt évtizedes vágya, újjászületett az egységes Német Köztársaság.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tavasz: Megbízható elvtársak
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár