2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Félvér gyerekeket tettek nemzőképtelenné a nácik

2010. január 26. 10:14

A náci Németországban körülbelül 20-25 ezer afrikai származású lakos élt: akik közülük részt vettek az úgynevezett Afrika Show nevű utazó előadássorozatban, jó eséllyel túlélték a hitleri diktatúra időszakát. A rendezvény azonban valójában egy aljas cselekedetről vonta el a nép figyelmét: a félvér gyerekek titkos sterilizációjáról.

Az 1936-ben indult „roadshow” megálmodója - egy libériai anya és egy német apa gyermekeként született - Juliette Tipner volt. A látványosság eredeti céljaként azt határozták meg, hogy Németország ezáltal testközelből ismerhesse meg az afrikai kultúrát. Juliette társulatát azonban 1940-ben átvette az SS és Joseph Goebbels.

„Az ekkortól propaganda célokra felhasznált utazó látványosság ideológiai szereppel is bírt” – írja könyvében Dr. Clarence Lusane, az Amerikai Egyetem kutatója. A társulaton keresztül még több afrikaival kapcsolatba tudtak lépni, ebből szintén profitált a vezetés. A rendezvény viszont nem volt sikeres, 1941-ben megszűntették.

A legnagyobb „gondot” azonban mégis a francia gyarmatokról érkező afrikai katonáktól és a német anyáktól származó félvér gyerekek okozták, akiket Hitler "Rajna-vidéki fattyaknak" nevezett. Ezen gyerekek sterilizálásáról az 1970-es években már Reiner Pommerin professzor, Németország egyik vezető történésze is könyvet írt. Ezeket a beavatkozásokat titokban hajtották végre, mert az ellenkezett az 1938-as náci törvénnyel. „Pontos számot nem lehet biztosan tudni, de körülbelül 400 gyereken végezték el a műtétet. Szerencsére voltak olyan gyerekek is, akiket az afrikai katonák fogadtak be” – mondta a professzor a Deutsche Welle című német lapnak.

A könyv megjelenéséig ez az eset jóformán ismeretlen volt az emberek számára. Sokan még ma is keveset tudnak a fiatalok sorsáról. Pommerin professzor szerint ez azzal magyarázható, hogy az emberek többségét nem érdekli a kisebbségek sorsa. Dr. Tina Campt, a Duke Egyetem történésze a szigorúan titkos műveleteknek, illetve az Africa Show programjának tulajdonítja ezt a hiányosságot. Szerinte „az Afrika Show minden bizonnyal elterelte az emberek figyelmét.”

Mivel jelenleg is nagyon kevés afrikai származású ember él Németországban, még nem ismerték fel annak a jelentőségét, hogy a túlélők visszaemlékezései mennyire fontosak lennének. Ráadásul Campt szerint az ilyen típusú kutatások nem kapnak támogatást. Nem úgy, mint Amerikában, ahol az emberi jogok mozgalma hatalmas változást hozott a 60-as években.

A professzor publikációját sem fogadta nagy érdeklődés, de a Szociális Demokrata Párt felismerte annak jelentőségét. A párt egyik képviselője az áldozatok nevéről és címéről érdeklődött, kárpótolni szerették volna őket. Pommerin azonban egyből felismerte a nemes ügy mögött meghúzódó politikai érdeket. „Tudtam hol élnek ezek az emberek, de nem akartam felzaklatni az életüket. Már láttam magam előtt a híreket a tévében, ahogy a kompenzációk átadását mutatják. El akartam kerülni, hogy a lakóközösség megpecsételje ezeket az embereket, mondván: ő az, akit annak idején sterilizáltak” – fejtette ki véleményét a professzor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár