Tabutémának számítanak a koncentrációs táborok bordélyai

2009. augusztus 25. 11:43

Kibeszéletlen, kevéssé ismert és a legtöbb helyen tabunak számító témát feszeget egy nemrég megjelent könyv, amely a náci koncentrációs táborokban berendezett bordélyok történetét mutatja be.

Korábban

A nemrég megjelent, Das KZ Bordell az első olyan könyv, amely minden részletre kiterjedően próbálja meg bemutatni ezt az igencsak kényes témát. Robert Sommer német történész 460 oldalas munkája egy négy évig tartó kutatás nyomán született meg, amelynek során a férfi bejárta azt a 10 koncentrációs tábort, ahol a náci vezetés 1942 és 1945 között bordélyokat rendezett be. A könyvben több interjú is olvasható, amelyeket Sommer a túlélőkkel készített.

A speciális blokkok, vagyis a tábori bordélyházak története hosszú évtizedeken át tabunak számított a haláltáborok túlélőinek körében, legtöbben szégyenük miatt nem akartak emlékezni a világháború alatti eseményekre. Heinrich Himmler 1941-ben rendelte el a koncentrációs táborokban bordélyházak felállítását, a náci vezető ugyanis úgy gondolta, hogy a férfi rabok jobban teljesítenek a munkatáborokban, ha jutalmuk szex lehet. Himmler emellett a táborok férfi lakói közötti szolidaritás megbomlasztására is alkalmasnak találta a speciális blokkok létrehozását.

1942-ben az első bordély MAuthausenben nyílt meg, majd az SS 10 ilyen intézményt üzemeletetett: a legnagyobb Auschwitzban volt, ahol egyszerre 21 nő dolghozott. az utlsüó bordélyt 19425 elején, nem sokkal a háború vége előtt nyitották meg. A prostitúcióra kényszerített nők keresztények voltak, többségük "antiszociális" magatartása miatt került fogolytáborba. Bár a náci Németország hivatalosan törvénytelennek minősítette a prostitúció intézményét, az SS elit alakulatai elégedettek voltak a tábori bordélyházak üzemelésével, így elkerülhetőnek látták a homoszexualitás katonák közötti megjelenését is. A bordélyokba a legtöbbször Auschhwitz-ból és Ravensbrückből vitték a nőket, akik 70 százaléka német volt, míg a maradékot ukrán, lengyel és fehérorosz nők tették ki.

A prostituálttá vált foglyok közül sokan önként jelentkeztek a feladatra, mivel azzal hitegették őket, hogy hat hónap elteltével szabadon távozhatnak. Később névsor alapján, végül pedig már a gyengélkedőről is vittek el nőket. Kiváltságos helyzetük kimerült abban, hogy nem kellett tábori ruhát viselniük, fizikailag viszont teljesen tönkrementek, fertőzéseket kaptak el, kísérletezések alanyaivá váltak, abortuszra is kényszerítették őket. A nőknek minden este két órát kellett szórakoztatni a rabokat. A megjutalmazottak számára két birodalmi márkába került a nőkkel töltött 15 perc. A tarifát sokan a még életben lévő rokonok által küldött pénzből tudták fizetni, az összegeket a német tisztek egy külön tábori számlán tartották nyilván.

A haláltáborok felszabadulását követően a "speciális blokkok" történetét mély hallgatás fedte, a túlélő nők és férfiak egyaránt tartottak a megszégyenüléstől és a megbélyegzéstől. A Berlin közelében fekvő ravensbrücki női táborban történészek szerint legkevesebb 40 ezren lelték halálukat. Insa Eschebach, a ravensbrücki emlékhely vezetője szerint a könyvben feszegetett téma évtizedekig tabunak számított, és senki sem merte egy lapon emlegetni a szexet és a koncentrációs táborokat. Ez a kérdés ugyanis sokkal összetettebbé és bonyolultabbá tette volna a „gonosz nácik - ártatlan táborlakók” képet.

Sommer szerint a könyv megírása roppant nehéz volt, mert a legtöbb nőt, aki ezekben a bordélyokban dolgozott, nem lehet szóra bírni: legtöbbjük ugyanis elhitte saját bűnösségét, és a háború után a hasonló dolgokat inkább elfeledni akarták. Éppen ezért a hasonló dolgok miatt egyikük sem kapott soha semmilyen kárpótlást. Emellett szerinte is igaz, amit Eschebach állít, azaz, hogy a koncentrációs táborokról alkotott képbe nem fért bele egy hasonló részlet: ennek megértéséhez ugyanis nagyon sok magyarázatra van szükség.

A könyv a történész elmondása szerint egy jelenleg is látható, utazó kiállításhoz kapcsolódva született meg.