Nem sok köze volt a futballháborúhoz a labdarúgásnak

A már meglévő politikai ellentéteket (az El Salvadorból a szomszédos Hondurasba tartó migrációs hullám) lobbantotta lángra az 1970-es labdarúgó-világbajnokság kvalifikációs selejtezőjének második mérkőzése, amikor a zavargásokra válaszul a salvadori hadsereg brutális attakot vezényelt le Honduras ellen. Az Amerikai Államok Szövetségének (AÁSZ) közbenjárására megszületett tűzszünet július 20-án lépett hatályba, augusztusban pedig El Salvador is kivonta csapatait az országból.

Az élet-halál kérdéséről döntő selejtező tegucigalpai odavágóját Honduras behúzta, a visszavágón pedig El Salvador hozta a kötelezőt, s kiegyenlítette a párharcot (a mindent eldöntő harmadik, Mexikóban rendezett összecsapáson El Salvador a hosszabbításban gyűrte le ellenfelét, s jutott ki a világeseményre). A pokol ekkor szabadult el, a hondurasi himnuszt és zászlót meggyalázták, a megfigyelők pedig azt állították, hogy a háborút a labdarúgás robbantotta ki, ezért a konfliktust – tévesen – futballháborúnak nevezték el. A hondurasi sajtó a hisztériakeltésben döntő szerepet játszott, amikor El Salvadorból verekedésekről, autógyújtogatásokról és zavargásokról tudósított. Mindeközben El Salvador is a feszültség szításában volt érdekelt, amely az ország emigránsainak állítólagos bántalmazásairól adott hírt.

A két közép-amerikai állam kapcsolatai fagypontra hűltek, amikor El Salvador megszakította kapcsolatát a tegucigalpai kormánnyal, mondván, a vezetés nem tesz meg mindent a szerinte a genocídium kategóriájába eső bűntettek felgöngyölítésére, a bűnösök megbüntetésére és az okozott károk helyreállítására. A feszültségek később folyamatos határ menti összecsapásokban csúcsosodtak ki. A hondurasi rezsim a gazdasági bajokért az országba érkezett, a földéhség vezérelte 300 ezer főnyi salvadori kolóniát okolta, amely az értékes földre akarja rátenni a kezét, ezért a felkorbácsolt nacionalista hullámok következtében Tegucigalpa nem újította meg az 1967-es bilaterális, bevándorlási paktumot.

1969 áprilisában Honduras bejelentette, hogy azokat az ingatlantulajdonosokat, akik illegálisan tartózkodnak az országban, haladéktalanul kitessékeli az országból (ekkor 100 ezren tértek haza). Osvaldo Lopez Arellano tábornok számára kiváló céltábla volt a salvadori kisebbség: a szomszédos ország által gyakorolt gazdasági hegemóniára (mindkét ország tagja volt a Közép-amerikai Közös Piacnak, Hondurast azonban idővel elárasztották a salvadori áruk) adott válaszul és az ellenzék lecsillapítására a rekvirált földeket saját alattvalói között osztotta szét. Ebben a szélsőjobb Mancha Brava támogatását élvezte, amely párt önbíráskodva, kénye-kedve szerint lakoltatta ki a salvadori parasztokat.

A casus bellit két salvadori halála és további 11 ezer ember kitoloncolása jelentette: 1969. július 14-én a késő délutáni órákban a salvadori légierő megkezdte Honduras bombázását, amely során a toncontini repülőteret és más stratégiai helyeket vettek célkeresztbe. A légi támadás következtében Honduras légi ereje képtelen volt megfelelő választ adni a több mint húsz, egyenként 45 kg-os bomba ledobása miatt. 15-ére a jóval nagyobb és jobban felszerelt salvadori hadsereg leigázta Hondurast, elfoglalva annak kilenc városát. A később poraiból feltámadt – még napalmot is bevető – hondurasi légierő támadását visszaverte El Salvador, a három ledobott bomba közül pedig csak egy robbant fel, de az is célt tévesztett. Az elkeseredett El Salvador segítségére az Egyesült Államok sietett, míg Hondurast a nicaraguai diktátor, Anastasio Somoza támogatta fegyverrel és lőszerrel.

A csatabárd elásására az AÁSZ vállalkozott, amely a harcok kezdete utáni első nap trombitálta össze tagjait és határozta el magát a konfliktus békés lezárása mellett. El Salvador napokig makacs ellenállást tanúsított, mondván, először Hondurasnak kellene az országban maradt menekültek számára a biztonságot garantálni. Habár a tűzszünet július 20-án lépett érvénybe, El Salvador 29-ig nem volt hajlandó tárgyalni a csapatok kivonásáról. A kilátásba helyezett AÁSZ-szankciók és a Hondurasba küldendő, az ottani salvadori állampolgárok helyzetét monitorozó tisztviselők ötletének meglebegtetése meglágyította a salvadori kormány szívét, a csapatokat pedig augusztus első napjaiban hazahívták.

1980-ban az Egyesült Államok nyomására kötötték meg a háromezer emberéletet követelő háborúra pontot tevő békét, Washington ugyanis a két ország összeborulásától a hadseregeknek a baloldali FMLN gerillák elleni közös fellépését szerette volna elérni.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai