Háttérbe szorultak a moszkvai csata valódi hősei
2009. december 10. 10:28
Hitler és Sztálin "hozzáértő dilettantizmusa", és a német és szovjet vezérkarok tehetetlensége is közrejátszott abban, hogy a németek előbb az orosz fővárosig jutottak, majd ott az ellenfél megállította őket – derül ki Andrew Nagorski magyarul nemrég megjelent esszéregényéből, amely "a legnagyobb csata" okait elemezve cáfolta meg a Moszkvánál vívott küzdelem mítoszait.
Korábban
Hitler 1941. szeptember 30-án indított rohamot a szovjet főváros ellen. Az összesen hétmillió katonából álló két haderő egészen 1942. április 20-ig titáni küzdelmet vívott egymással. A szemben álló felek összesített vesztesége két és fél millió fő volt, ebből kétmillió vöröskatona. Moszkva azonban nem jutott német kézre, és így a második világháború menete döntő fordulatot vett.
A nagy csata története mégis a feledés homályába merült, mert a hivatalos szovjet propaganda Sztálint tévedhetetlen katonai géniuszként ábrázolta, a szovjet népről pedig azt állította, hogy szilárd egységben, vakmerően szállt szembe a német betolakodókkal. A valóság azonban mást mutatott: az, hogy a németek egészen Moszkva pereméig juthattak, Sztálin baklövéseinek, hozzá nem értésének és brutalitásának volt köszönhető. A városban pánik tört ki: fosztogatók jelentek meg, a munkások sztrájkba léptek, és kegyetlen eseményekre került sor. Moszkva lakosságának mintegy a fele elmenekült.
A győzelem sem volt magától értetődő, hiszen a szovjet hadsereg semmivel sem volt felkészültebb a németnél, és a könyv szerint egy korábban indított támadás, azaz ha a Wehrmacht nem várt volna a végzetes napóleoni időpontig, hanem már tavasszal megkezdik az inváziót, akár még időleges sikert is jelenthetett volna. Moszkva bevétele ugyanis végzetes csapás lett volna, hiszen az ország politikai, katonai és ipai központjaiként, fő közlekedési csomópontként pótolhatatlan volt az esetlegesen újjászerveződő szovjet vezetés számára.
A legnagyobb csata a szovjet levéltárakból előkerült titkos dokumentumok – főként a rettegett titkosrendőrség, az NKVD iratai –, túlélő szemtanúk, szovjet polgári és katonai vezetők gyermekeivel készített interjúk, valamint nyugati diplomaták és újságírók beszámolói alapján mutatja be fordulatosan és érdekfeszítően a két totalitárius rendszer első nagy összecsapásának történetét.
A könyv a témához képest is élvezetesen, a laikusok számára is érhetően mutatja be az összecsapás történetét, amelynek kapcsán a vonatkozó időszak politikai-, katonai játszmáiról is viszonylag teljes képet kaphatunk, ahogy arról is meggyőződhetünk, hogy még mindig nagyon sok fejezet vár újraírásra mind az orosz, mind a hazai történelemtankönyvekben. Míg az előbbi akár esélyes is lehet, az utóbbi egyre reménytelenebbnek tűnik.
„A moszkvai csata története bizonyítja, hogy a szovjet nép a háború első szakaszában közel sem volt olyan egységes és elszánt, mint ahogy azt a hivatalos propaganda állította… Mindez gyökeresen eltér a sztálini Szovjetunióról alkotott képtől, és a hivatalos propagandától, amely szerint az ország népe a legnagyobb veszély pillanatában rendíthetetlen hősiességről és szilárd egységről tett tanúbizonyságot. A szovjet történelemkönyvek ezért megszépítve mesélték el az eseményeket, majd gyorsan áttértek a későbbi nagy csaták taglalására, amelyeknél nem kellett ilyen óvatosan kerülgetni a kényes kérdéseket.
A sors iróniája, hogy ez a kozmetikázás rossz szolgálatot tett a csata igazi hőseinek, és hozzájárult ahhoz, hogy a háborúról kialakult közkeletű képben a moszkvai ütközet alárendelt szerepet játszik, a kulcsfontosságú eseményeket mesterséges homály övezi… Moszkva védői rettenetes árat fizettek, de megváltoztatták a történelem menetét, nem csak saját országukét, hanem a hitleri Németország elleni küzdelemben részt vevő összes nemzetét. Jobbat érdemeltek volna akkori vezetőiktől, és jobbat érdemelnek mindazoktól is, akik ma felidézik a harcukat.”
Andrew Nagorski a Newsweek International vezető szerkesztője, rangos díjakkal kitüntetett külföldi tudósító; irodavezetőként két ciklust töltött Moszkvában. Tudósított többek közt Varsóból, Rómából, Hongkongból, Washingtonból, Bonnból és Berlinből is. The Birth of freedom (A szabadság születése) címmel 1993-ban könyvet írt az átalakulóban lévő, kelet-európai posztkommunista országokról. A legnagyobb csata (2007) eddig 9 nyelven jelent meg.
Nagorski, Andrew: A legnagyobb csata. Sztálin, Hitler és a küzdelem Moszkváért. Ford.: Zsuppán András. Park Könyvkiadó, Bp., 2009. 410 o. Ár: 3900 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Súlyos társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet regényeiben Aldous Huxley 20:20
- Sokszor napokig viselte ugyanazt a ruhát Hetty Green, a milliárdos üzletasszony 19:05
- Többször vezette ki Franciaországot a válságból Charles de Gaulle 16:05
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter 15:05
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap