Főhajtás a leventék előtt
2009. december 7. 09:08
A második világháborúban harcoló és hősi halált halt 15 ezer ifjú leventére emlékezik ma délelőtt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum: az új emléktábla felavatásán Dr. Holló József altábornagy, az intézmény főigazgatója mond beszédet.
Korábban
Az első világháborút követően, a trianoni békeszerződés szabályozta Magyarország általános hadkötelezettségen alapuló haderejének fenntartását. A magyar haderő létszámát 35.000, a tisztikarét 1750, az altiszti karét 1.313 főben határozta meg. A haderő kiegészítésére csak a toborzást engedélyezték. Magyarország védelméhez szükséges nagyobb létszámú fegyveres erejét ezekben az években az úgynevezett „rejtett alakulatokkal”: a belügyi, illetve a pénzügyi tárcához tartozó vámőrséggel, csendőrséggel, határőrséggel, folyamőrséggel és a rendőrtartalékokkal biztosították.
Az 1921. évi LIII. törvénycikk és az azt végrehajtó Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium a „testnevelési törvénynek” nevezett leventetörvény értelmében a 12-21 év közötti fiúk kötelező katonai előképzését írta elő. Azoknak a fiúknak, akik nem jártak rendszeres testnevelést oktató iskolába, kötelezővé tették, hogy heti 2 órában, 1938 után pedig heti 3-4 órában vegyenek részt a levente-foglalkozásokon. A lakóhelyi nyilvántartások révén ellenőrizték a részvételt, a hiányzást igazolni kellett, az igazolatlan hiányzásért a szülőket pénzbírsággal sújthatták.
A testnevelési törvény ugyan egyetlen szóval sem említi a „levente” fogalmat, viszont társadalmi szinten a bevont ifjakat így kezdték el nevezni, mintegy az „ifjú harcos” ősmagyar megfelelőjeként. Leventeegyesületeket és szakosztályokat létesítettek, amelyek népművelési célokat szolgáltak. Az intézmény a hadsereg létszámánál lényegesen nagyobb számú ifjút vont be a katonai előképzésbe.
A világháború kitörésével sajnos a leventék sorsa is tragikusra fordult. 1944-től a kötelező katonai szolgálatot kiterjesztették a leventékre is. Védelmi munkákat láttak el szerte az országban. A harcolva visszavonuló honvédséggel együtt 1945-ben legtöbbjüket Ausztriába és Németországba menekítették. A második világháborút követően levente ifjaink sokasága került fogolytáborba. Több százan a francia gyarmati háborúkban kerültek hadifogságba vagy haltak meg.
De viszontagságaik még ekkor sem értek véget, hiszen 1945 őszétől a németországi hadifogságból hazatérő leventék egy csoportját Pozsony közelében mészárolták le irreguláris fegyveresek, egy részüket, pedig már a szovjet csapatok Magyarországról hurcolták el a Gulag táboraiba. 1953. március 5-én, Sztálin halálát követően a háborús bűnösként ártatlanul elítélt, csekély számú életben maradt magyar levente számára még abban az évben megnyíltak a börtönök kapui.
A rendezvény ideje: 2009. december 7. (hétfő) 11.00 óra
Helye: Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Díszudvar, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4.
Leventék a Filmhíradókban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.