Rózsaszín koporsóban temették Velencét
2009. november 15. 13:11 MTI
Velence velenceiek nélkül maradhat, lakóit lassan a "kihalás szélén álló, veszélyeztetett fajnak" lehet tekinteni. A lagúnák közötti élet egyre nehezebb, jelentős elvándorlás figyelhető meg, éppen ezért egyre több az olyan kezdeményezés, amelyek érzékenyebben reagálnak a város elnéptelenedésére: október 21-re 60 ezer fő alá csökkent a lélekszám Velencében, amelyet alig négy évtizede még 120 ezren laktak.
Korábban
A megmaradt velenceiek összefogtak és a venessia.com internetes címen egyesültek. A tagok szombatra Il Funerale di Venezia elnevezéssel a város jelképes temetését is meghirdették, a kezdeményezéssel a fogyatkozó lakosság problémájára akarják felhívni a figyelmet. "Már két éve elhelyeztünk egy fényreklámot, ami a városban lakók számát mutatta. Azt is megmondtuk, hogy ha hatvanezer alá esik a szám, megtartjuk a város temetését. Hatvanezernél kevesebben már nem vagyunk város, csak egy falucska" - magyarázta Matteo Secchi, a kezdeményezés egyik vezéralakja.
A szokatlan akcióval a velenceiek a közvéleményt akarják érzékenyebbé tenni mindennapos problémáik iránt, és fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy a politikai intézmények felől semmilyen segítség nem érkezik. A város lakóinak ugyanis minden nap meg kell küzdeniük a patkányokkal, a galambokkal, a felettébb magas árakkal, a szeméttel, a csatornák időszakonkénti kibírhatatlan bűzével és a turisták hadával.
Az északolasz városban olyan magasak a lakásárak, hogy a fiataloknak el kell hagyniuk Velencét, és valamelyik közeli kisvárosban - például Mestrében - kell otthont keresniük maguknak. A lakásokból és régi épületekből pedig legtöbbször szálloda lesz - említette Secchi. Azok, akik mégis a maradás mellett döntöttek, a politikusoktól remélnek intézkedéseket az elvándorlás megállítására. "Pedig Velence a jövő városa. Nincsenek autók, minden a gyalogosoké, békét és nyugalmat sugároz" - hívta fel a figyelmet Secchi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap