2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megoldódhat a titokzatos módon eltűnt pilótanő rejtélye

2009. augusztus 4. 11:54

Rekordkísérlete közben 72 évvel ezelőtt tűnt el Amelia Earhart és navigátora, Fred Noonan. A pilótanő rejtélye megoldódni látszik: a kutatók egy új expedíció során DNS-tesztekkel fejtenék meg a tragikus kaland titkát.

Earhart férfiaknak is komoly erőpróbát jelentő repülőutakat tett: 1928-ban (31 éves korában) részt vett egy expedícióban, melynek során két társával átrepülte az Atlanti-óceánt. Négy évvel később azonban egyedül is megtette a veszélyes utat. 1934-ban újabb nyaktörő kalandra vállalkozott: Hawaii-ról Kaliforniába repült, pedig tudta, hogy az a tíz ember, aki előtte megpróbálkozott ugyanezzel, mind a tengerbe veszett. Három évvel később már az egész Földet akarta körberepülni Floridától Kaliforniáig - azonban gépe az óceániai szigetvilág felett meghibásodott és lezuhant.

A Történelmi Repülőgépeket Felkutató Nemzetközi Csoport, más néven Tighar szerint Amelia a Nikumaroro, más néven Gardner szigeten szállhatott le utoljára. Ennek igazolására a szakértők jövő májusban és júniusban egy félmillió dolláros költségvetésű expedíció során folytatnák a szigeten az 1990-es években megkezdett régészeti feltárásokat. A szervezetet vezető Ric Gillespie reményei szerint értékelhető DNS-t is találhatnak majd, amelyet a kanadai laborokban vizsgálhatnak majd meg.

2007-ben ez még nem sikerült: akkor csak olyan személyes tárgyakat találtak, amelyek arra utaltak, hogy Amelia ott halhatott meg: korai 20. századi sminkkészletet, és egy 1930-as évekbeli tükör darabjait fedezték fel. Ezekből DNS-t csak akkor lehetett volna kinyerni, ha a feltárások során nem szennyeződtek volna be, így a következő kutatások során egy új eljárással emelik majd ki a tárgyakat a földből. A vizsgálatokat segíti az az anonimitását megőrző nő is, aki mitokondriális DNS-mintával látta el a csoportot: mivel ő Earhart leszármazottja, ezért ennek segítségével igazolható lesz, hogy tényleg a pilótanő tárgyait fedezik-e fel.

A Nikumaroro sziget Hawaiitól 2800 kilométerre délre található, és 1938-ig lakatlan volt. Ekkor brit gyarmati uralom alá került, és első telepesei egy nyolc főből álló expedíció tagjai voltak, akik településük alapjait lerakva, 1940-ben egy korábbi táborhelyet és csontmaradványokat találtak. Ezeket Fidzsire küldték, ám 1941-ben mindennek nyoma veszett. A leírások alapján azonban valószínűleg egy észak-európai felmenőkkel bíró fehér nő maradványait fedezhették fel.

Nem mindenki osztozik azonban a kutatók lelkesedésében: Elgen Long, az Amelia Earhart: The Mystery Solved című könyv szerzője úgy véli, hogy a nő gépe az óceánba csapódhatott, amikor elfogyott belőle az üzemanyag. Az elmélet népszerű: ezt mutatja, hogy az októberben bemutatásra kerülő Amelia című filmet is az ő munkái alapján írták. Szerinte a repülőút aerodinamikai adatait és rádióadásait kutató szakértők más eredményekre jutottak, mint a Tighar, és a nő gépe 1937. július 2-án, este 20:13-kor zuhanhatott le a Howland sziget közelében.

Gillespie szerint azonban az utolsó rádióadások jóval az üzemanyag elfogyta után érkeztek, és azokban egyfolytában segítséget kértek. Bár ezt a 200 üzenetet később hamisítványnak nyilvánították, Gillespie szerint azokat Earhart küldhette, miután megérkezett a szigetre. A kutatás így tovább folyik, és a csoport szeretné megtalálni a gép maradványait is: a korábbi expedíciók résztvevőit bevonva a kutatási területet is kitágítják.

Amelia egyébként a mai napig népszerű az Egyesült Államokban: a kor női magazinjaiban rendszeresen publikáló Earhart sikere abban rejlett, hogy nőként a korábban a férfiak uralta területeken is helytállt.

A 2007-es kutatás prezentációja

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár