Megújul Ízisz szombathelyi szentélye
2009. augusztus 2. 19:40
Hamarosan megkezdődhet Szombathely egyik emblematikus római kori műemlékének, az Iseumnak a rekonstrukciója - jelentette be Ipkovich György, a város szocialista polgármestere a felújításra és átépítésre meghirdetett közbeszerzési pályázat eredményének ismertetése után tartott sajtótájékoztatón.
Korábban
A több mint 1,5 milliárd forint értékű beruházás a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretéből elnyert támogatásból valósul meg, a régió egyik kiemelt kulturális projektjeként, várhatóan 2010 augusztusáig. A kivitelezési munkát nyílt közbeszerzési pályázaton öt pályázó közül a ZÁÉV Zrt. nyerte el - közölte a polgármester.
Az Iseum rekonstrukciójához kapcsolódóan a kivitelezőnek három különálló, de szervesen összefüggő épületet kell megépítenie, melyeket a romterület fűz majd egybe. Ebből az egyik egy fogadóépület lesz, a másik a jelenlegi romterületet és a részben rekonstruált Isis szentélyt is magában foglaló központi rész, valamint a szentélyt körülölelő múzeumépület.
Az Iseumot Hajnóczi Gyula 1976-ban elkészített kivitelezési terveinek felhasználásával, de az azóta végzett kutatások eredményeinek és a környező épületek, például a Szombathelyi Képtár adottságainak figyelembevételével újítják fel, Mezős Tamásnak, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető tanárának tervei alapján. A rekonstrukció után a szentély - a ma csupán jelzésszerű homlokzat helyett - egy zárt épület lesz, amelyben a látogatók az istennő kultuszához kapcsolódó szertartásokról is képet kaphatnak. Az épületben mutatnák be a homlokzaton másolatokkal pótolt szoborfaragványok eredetijeit, az Iseum építészeti periódusainak illusztrációit, illetve a Pannóniában előkerült egyiptomi eredetű kultuszemlékek másolatait is.
Az Iseum felújítása a második üteme a szombathelyi történelmi-régészeti városrész kialakításának, az első ütemben a Ferences kertben lévő Történelmi Témaparkot adták át. Tervezik még az ókori Savaria főbb római emlékeket bemutató történelmi sétaút kialakítását is. Ipkovich György a sajtótájékoztatón elmondta: a projekt finanszírozásában az önkormányzatnak a tervezett 10 százalékos önrésznél nagyobb részt kell vállalnia, az ehhez szükséges bruttó 220 millió forint előteremtését a közgyűlés - szavai szerint - egyhangúlag megszavazta.
A polgármester azt is elismerte, hogy a projekt megvalósítása a terület régészeti feltárásának elhúzódása miatt csaknem egyéves csúszásban van, ez is oka a többletköltségeknek, no meg az is, hogy a közbeszerzési pályázaton a legalacsonyabb ajánlat is magasabb volt annál, mint amire számítani lehetett. Ennek kivizsgálására a polgármester belső vizsgálatot rendelt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.