2022. tavasz: Megbízható elvtársak
ITT támogathatsz bennünket

Újratemetik az angol boszorkányt

2009. március 4. 12:01 MTI

Egyházi temetésben részesül az a 14-15. században élt fiatal lány, akit feltehetően boszorkányságért végeztek ki. A csontvázra megszenteletlen földben, a Kent-grófságbeli Hoo St. Werburgh plébániatemploma mellett bukkantak.

A csontváz antropológiai vizsgálata alapján feltételezhető, hogy egy fiatal lányé lehetett. Mielőtt a földbe helyezték, a fejet leválasztottak a törzsről, majd a kelet felé tájolt holttest mellé helyezték. Ez viszont azt jelenti, hogy a szerencsétlen teremtés vagy öngyilkos volt, vagy bűncselekményt követett el, esetleg boszorkánysággal vádolták.

A temetkezés környékén talált cserépedények a középkorból származnak, feltehetően ebben a korban élt a lány is. Andy Harding, a falu lelkésze szerint a lány, mivel kivégezték, nem részesülhetett egyházi temetésben, így pótolni kell a mulasztást. "Szeretnénk megadni a végtisztességet, amelyet kortársai megtagadtak a lánytól. A tinédzser feltehetően Hoo St. Werburgh-ból származik, így vélhetően rokonai közelében alussza majd örök álmát" - hangsúlyozta a lelkész.

A középkori "boszorkány" temetése március 14-én lesz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tavasz: Megbízható elvtársak
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár