Élethűen rendezték be Nagy Imre dolgozószobáját
2008. október 28. 14:23 MTI
A magyar szabadságmozgalomnak szüksége volt Nagy Imrére, Nagy Imrének pedig szüksége volt a nemzetre, hogy 1953-as reform-kormányprogramja a forradalomban teljesedhessen ki - mondta Jánosi Katalin, Nagy Imre mártír miniszterelnök unokája hétfőn Budapesten, a Nagy Imre Emlékház felújítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Kiemelte, hogy Nagy Imre a haláltól sem rettent vissza, „kiállt értünk is, nem hagyta el a forradalmat és szabadságharcot, nem árult el bennünket”. Beszédében hangsúlyozta, hogy a kiállítás - amellyel a történész és muzeológus szakma is elégedett lehet - tükrözi nagyapja „életszeretetét, befogadó nyíltságát, kiegyensúlyozott nyugalmát, konszenzusteremtő és elfogadó emberszeretetét”.
Jánosi Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy 1953-ban ebben az épületben készítette el Magyarország új kormányprogramját, 1955-ben itt írta a sztálinizmus kritikáit, és ebben a házban ünnepelte 1956. június 6-án „az akkor még félreállított Nagy Imre” hatvanadik születésnapját, amelyen „megjelent a magyar értelmiség színe-java”. Innen indult 1956. október 23-án este a Parlamentbe, és itt töltötte szabad emberként utolsó éjszakáját. Örömének adott hangot, hogy sikerült visszaszerezni a szerb államtól azt a nagy mennyiségű Nagy Imre-jegyzetet, amelyet 1956-ban a forradalom leverése után ide menekülve a jugoszláv nagykövetségen készített, és most a Magyar Országos Levéltárban dolgoznak fel.
Mink András, a kiállítást készítő történész rámutatott, a tárlat négy egységre tagolható, az első születésétől 1945-ig, a második 1945-1956-ig mutatja be Nagy Imre életútját, a harmadik 1956-os tevékenységét eleveníti fel, míg a negyedik az 1956-1989 közötti, a néhai miniszterelnököt érintő eseményeket dolgozza fel, egészen a holttest exhumálásáig és az ünnepélyes újratemetésig. Kitért arra, hogy az interaktív asztalokon három sávra osztva egyenként mintegy 15-20 kivetített, elektronikus úton lapozható kép látható, amelyekhez kommentárok tartoznak. A kiállítást színesíti a Nagy Imréről készített körülbelül hatvan filmrészlet és hangdokumentum. Az illusztrációk közrebocsátásáért köszönetet mondott a Magyar Távirati Iroda történeti fotótárának, a Magyar Nemzeti Múzeum történeti képtárának, valamint a Fekete Doboz Alapítványnak.
Ifjabb Rajk László, a kiállítás látványtervezője annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy a Nagy Imréhez köthető eseménysorozatokat az emlékház új vállalkozása „skanzenszerű”, a politikust lakóhelyén mutatja be. A kormányfő magyar, orosz és német nyelvű kézírásának töredékeit freskószerűen vitték fel a falakra. Az 1949-ben koncepciós perben halálra ítélt belügy- majd külügyminiszter Rajk László fia hozzátette, a Nagy Imréről szóló tudásanyagot leginkább a fiatal nemzedékek számára készítették.
A Nagy Imre Emlékházban élethűen berendezték a miniszterelnök dolgozószobáját, amelyben látható néhány személyes tárgya, így többek között jegyzeteinek töredéke. Itt egy korabeli rádióba beépített cd-ről hallható Nagy Imre utolsó szó jogán mondott beszéde, amit kivégzése előtt mondott a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa előtt 1956. június 15-én. A többi helyiségben megtekinthető egyebek mellett Nagy Imre szemüvege, fényképezőgépe, sakktáblája, bőröndje.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap