2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kitiltották a római templomokból A Da Vinci-kód előzményét

2008. június 16. 19:37

Nem forgathat a római templomokban az Angyalok és démonok című misztikus thriller amerikai stábja, mert a produkció "nem egyeztethető össze" a római egyházkerület nézeteivel.

Ron Howard, A Da Vinci-kód című sikermozi előzményfilmjeként számon tartott Angyalok rendezője a Róma szívében fekvő Santa Maria del Popolo és a Santa Maria della Vittoria templomban szeretett volna felvételeket készíteni. A két kultúrtörténeti jelentőségű épületet Caravaggio freskói és Bernini szobrai díszítik, az egyik kápolnát pedig Rafaello tervezte. A filmezési tilalom ellenben nem vonatkozik a templomok külsejére.

A szigorú elutasítás egyébként nem mai keletű, már 2007-ben megszületett a döntés, a kérdés azonban csak most vált aktuálissá, amikor a jelenetek felvétele elkezdődött Rómában - közölte hétfőn Marco Fibbi, a római egyházkerület szóvivője. A filmezés a több hónapig húzódó és végül februárban lezárult hollywoodi írósztrájk miatt késlekedett. A Sony stúdió szárnyai alatt készülő film a tervek szerint 2009-ben jut el a mozikba.

"Ez a film a megszokott vallási érzülettel szembe menve foglalkozik vallási kérdésekkel. Segítettünk volna nekik egy olyan munkában, ami szép lett volna, ez azonban nem egyeztethető össze a nézeteinkkel" - indokolta a döntést a szóvivő, aki emlékeztetett arra, hogy a Dan Brown-regény és az abból készült A Da Vinci-kód című film megjelenése vezetett a határozott elutasításhoz.

A misztikus történet és a tömegeket vonzó filmváltozat világszerte kiváltotta a katolikus egyház haragját, mivel azt sugallta, hogy Jézus megházasodott, gyermeke született, és vérvonala tovább él. Emellett gyilkos szektaként állították be az Opus Dei katolikus mozgalmat. "Ez egy előzményfilm A Da Vinci-kódhoz, és nyilvánvaló, hogy a téma is ugyanaz lesz" - fogalmazta meg az ellenvetés lényegét az illetékes.

Dan Brown Angyalok és démonok című misztikus thrillere egy ősi titkos testvériségről, az Illuminátusokról szól, belekeverve a pápaválasztást és a Vatikánt pusztulással fenyegető óriási erejű bombát. A főszerepben ismét Robert Langdon (Tom Hanks) szimbólumszakértő nyomoz a rejtély után. A jelenetek zömét az Egyesült Államokban és Rómában veszik fel, az örök városban a múlt héten ütött tanyát a stáb.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár