Újjászületett a viktoriánus szuperszámítógép
2008. május 14. 11:00
A számítástechnika világa nagyon más volt 150 évvel ezelőtt - derült ki, amikor Charles Babbage viktoriánus feltaláló tervei alapján megépítették a világ első szuperszámítógépét.
Korábban
Mikor felismerte, hogy a matematikai táblák rengeteg hibát tartalmaznak, ami például sok hajó elvesztését okozta, Babbage megpróbált keresni egy másik módszert: létrehozni egy gépet, amely nem szenved hibákban, nem merül ki és nem unja meg a számolást, mint az emberek. Ez az ötlet 1812 elején fogalmazódott meg fejében, s tervei szerint gőzgép hajtotta volna.
Három jól megkülönböztethető tényező befolyásolta: rendmániája, jól ismerte a logaritmus-táblát és dolgozott a Blaise Pascal és Gottfried Leibniz által kidolgozott számítógépekkel. 1822-ben, egy Sir Humphrey Davyhez címzett levelében írt a gépe számolásokra való alkalmasságáról és a matematikai táblák kinyomtatásának képességéről, így kifejtette a számológép alapelveit.
A gép készítését elkezdte, de soha nem fejezte be. Két dolog miatt: az egyik, hogy a belső súrlódás és áttétel nem állt megfelelő szinten abban az időben, s az állandó vibráció problémákat okozott. A másik az volt, hogy az eredeti terveket megváltoztatta a gép készítése közben. 1833-ra 17 ezer font ellenére sem tudott kézzelfogható végleges eredményt felmutatni.
Az első differenciálgép 25 ezer alkatrészből állt. 15 tonnát nyomott és két és fél méter magas volt. A másodiknak csak a terveit készítette el. Ez az a gép, amit 1989 és 1991 közt építtettek meg, első számításait a Londoni Tudományos Múzeumban végezte el és 31 számjegyes eredményeket adott ki. A második géphez Babbage nyomtatót is tervezett.
A férfi tekintélye, és erőteljes kormányzati támogatása ellenére a gép sosem készült el. A tervek szép lassan feledésbe merültek, amíg azokat Doron Swade a londoni Tudománytörténeti Múzeumban meg nem találta. Ezekből készült el 1991-re a világ első viktoriánus szuperszámítógépe. A második, öt tonnás, és 8000 bronz, vas és acél darabból álló Difference Engine No. 2 nevű masina elkészítése hat évet vett igénybe. A technológiatörténet hiányzó láncszemének is tartott gép jelenleg a kaliforniai Szilícium-völgyben látható.
Swade szerint a gép egy igazi szörnyeteg, főként viktoriánus szemmel, és szerinte biztos, hogy ha ezt akkor megépítették volna, a történelem egész más irányba haladt volna. A mérnök szerint Babbage kudarca egyben a világ technikai visszaesését is hozta, hiszen az 1970-es évek elektrotechnikai forradalma azokat az alapelveket fedezte fel és alkalmazta újra, amiket ő már korábban kitalált.
Arról azonban a mai napig sokan vitáznak, hogy szuperszámítógéppel vagy csak egy szuperszámológéppel állunk szemben. Swade szerint mai fogalmaink szerint ez egy számológép, ám akkor a kor viszonyaihoz képesti bonyolultsága miatt minden bizonnyal számítógépnek nevezték volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap