Rejtélyes a szovjet-magyar állambiztonsági együttműködés

`A Szovjetunióval - az akkoriban létező két szuperhatalom egyikével - politikai, gazdasági és katonai nemzetközi szövetségesi szerződési rendszer kötött össze bennünket. Belügyi vonalon ilyen nemzetközi szerződési rendszer nem volt! Egyébként szovjet tanácsadók a Belügyminisztériumban nem voltak.` A fenti mondatokat Horváth István egykori belügyminiszter mondta 1998-ban, a vele készített interjúban. Közel egy évtized távlatából sok minden más értelmet nyer, egyes részletek elhalványulnak, mások hangsúlyosabbá válnak, de az nehezen hihető, hogy az egykori belügyminiszter ne emlékezne a szovjet és a magyar állambiztonsági szervek közötti kapcsolatokat szabályozó megállapodásokra, az együttműködés kereteit jelentő egyezményekre.

Nehezen rekonstruálható, homályos, rejtélyekkel teli téma ez még ma is, a Betekintő éppen ezért adta közre az ezzel kapcsolatos forrásokat, melyek a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma (BM) és a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság (KGB) közötti 1973-as együttműködési egyezmény, illetve annak az 1989. év folyamán történő megújítása kapcsán keletkeztek. (Az első ilyen típusú egyezményt - a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - 1962-ben kötötte egymással a két fél, ezt újították meg 1973-ban, illetve tettek kísérletet 1989-ben ennek a megállapodásnak a részleges korszerűsítésére.)

A Belügyminisztérium III/III. (Belső Reakció Elhárító) Csoportfőnöksége 1989. május 2-án tartott parancsnoki értekezletén megvitatta a csoportfőnökség nemzetközi együttműködésének helyzetét. Az előterjesztést Horváth József rendőr vezérőrnagy csoportfőnök foglalta össze. Az óvatosan megfogalmazott mondatokból nemcsak az derül ki, hogy a magyarországi állambiztonsági szervek keresik a helyüket, szerepüket, hanem az is, hogy ekkorra Magyarország és a többi szocialista ország (állambiztonsági) kapcsolatai egyre "bonyolultabbá" és "összetettebbé" váltak.

Az általános helyzetértékelés után Horváth József rátért a szovjet állambiztonsági szervekkel való kapcsolat elemzésére. Szerinte a múltban a két szerv közötti viszony az őszinte együttműködésen, a kölcsönösségen és a szuverenitás tiszteletben tartásán alapult, de szemérmesen azt is megjegyezte, hogy ugyanakkor "érzékelhető volt ebben a politikai orientálás szándéka is."

A jelenlegi (1989. tavaszi) szovjet-magyar állambiztonsági kapcsolatokat problémamentesnek nevezte, szerinte a legfontosabb, hogy "az együttműködésnek a szocialista társadalmi rend védelmének közös érdekéből fakadó stratégiai érdekviszony talaján kell tovább fejlődnie [...] és kétoldalú tárgyalások keretében, két szuverén baráti állam kölcsönös politikai érdekkörébe tartozó kérdésekben kell megegyezni, és ezek alapján meghatározni a szervek feladatait."

Erre 1989. június végén kerülhetett sor, amikor létrehoztak egy munkabizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy a magyar Belügyminisztérium és a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság közötti 1973. május 30-án aláírt együttműködési egyezményt úgymond korszerűsítsék.

Az ÁBMH Titkárság 1989. december közepén összegezte a beérkezett véleményeket és megállapította, hogy a III/I., és a III/II. csoportfőnökségek, valamint a Jogi Alosztály értékelése szerint, az egyezmény megkötéséhez hiányoznak a politikai, jogi (illetékességi, hatásköri) és szakmai feltételek, vagyis még nem jött el egy új megállapodás aláírásának az ideje. Ráadásul - érvelt a Titkárság összegzése - nem a belügyminiszter illetékessége, hogy a szolgálatok nevében egy ilyen egyezményt megkössön, azt közvetlenül az állam/nemzetbiztonsági szolgálatnak kell, minisztertanácsi felhatalmazás mellett, az új nemzetbiztonsági törvény elfogadása után létrehoznia.

A dokumentumokból kiderül a magyar állambiztonsági szervek többé-kevésbé reális helyzetfelismerése, a korábbi ideologikus megközelítés helyett a praktikus, gyakorlatias gondolkodásmód előtérbe kerülése, ugyanakkor nyilvánvalóvá válik a tanácstalanságuk, szerepkeresésük, kivárásuk, elbizonytalanodásuk, valamint az a szándékuk is, hogy az átmeneti időszakban megtalálják a helyüket, valamiféle újfajta legitimitást nyerjenek, átmentsék a pozícióikat, illetve megőrizzék státusukat a hatalmi struktúrában. Úgy tűnik a magyar állambiztonsági szervek akkori vezetőinek a többsége tisztában volt a várható fejleményekkel, nem akarta, vagy nem tudta azt meggátolni, viszont annál inkább kívánta azt - a fentiek szerint - irányítani, vagy inkább csak kanalizálni.

Nem tudni, mi lett a tervezetek sorsa, mikor, melyik változatból lett később aláírt, hatályos megállapodás, vagy hogy egyáltalán született-e ilyen vagy ehhez hasonló újabb egyezmény. Nem ismerjük a szovjet fél véleményét, elképzelését sem, egyáltalán akarta-e a KGB az egyezmény fenntartását vagy a megállapodás módosítását. Tudomásunk szerint az egyezmény megújítására már nem került sor, legalább is erre vonatkozó dokumentum nem áll a rendelkezésünkre.

Olvassa el a teljes cikket a dokumentumokkal!