2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vérdíj járt a bolgár határon lelőtt NDK-menekültekért

2008. március 28. 08:00

Az NDK 800 keletnémet márkát fizetett a bolgár határon lelőtt minden egyes menekülőért - állítja a Super Illu című német újság.

Stefan Appelius, az Oldenburgi Egyetem politológusa egykori bolgár nagykövetségi alkalmazottakra hivatkozva állítja, hogy az NDK szófiai képviselete `prémiumot` fizetett a lelőtt menekülők után.

A Halál Bulgáriában címet viselő kutatás vezetője az újságnak nyilatkozva azt is elmondta, hogy a bolgár kormány mind a mai napig visszatartja az ügy bizonyítékait. Appelius szerint Bulgáriának nem áll érdekében a kommunista rezsim által elkövetett állami bűnök felderítése. Egy korábbi miniszter azonban még 1992-ben úgy nyilatkozott, hogy bolgár határőrök 36 külföldit lőttek le. "Többségük keletnémet állampolgár volt" - állítja a német politológus.

Appelius számításai szerint mintegy 100 embert öltek meg a "testvérállam" Bulgária határain. A kommunizmus éveiben legkevesebb 4800 NDK-állampolgár próbált meg Bulgárián át Törökországba vagy Görögországba szökni, mintegy 3-3,5 százalékuk járt sikerrel.

A keletnémet állambiztonsági szolgálat, a Stasi múltját felderítő szövetségi hivatal már régóta kutatja ezeket a meneküléseket, a bolgár határon lelőtt németek után fizetett "vérdíjról" azonban nem tudtak a kutatók - közölte Andreas Schulze szóvivő. Hivatalos árfolyamok alapján számolva a keletnémet márka értéke megegyezett a nyugatival, a valódi, feketepiaci árfolyam azonban mélyen alatta volt.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár