Tudományos konferencia a bosnyák piramisokról
2008. április 28. 09:00
Igazi turistaszenzációvá váltak a sokak által vitatott létezésű boszniai piramisok, amelyeket 2005-ben Semir Osmanagic, egy Houstonban élő bosnyák származású régész és üzletember fedezett fel.
Korábban
A kutatás 2005 augusztusában kezdődött, s hamarosan emberi kéz által megmunkált hatalmas kőtömbök kerültek elő. Ráadásul az is szemet szúrt Semir Osmanagicnak, hogy a földdel fedett, jó részt növényzettől borított, vagyis hegynek tűnő, de alakjuk miatt egyértelműen geometrikus építmények egymással szembeni oldalai tökéletes szabályossággal helyezkednek el - észak, dél, kelet és nyugat felé néznek.
Műholdas radarfelvételek azt is megmutatták, hogy a hivatalosan még mindig Vratnicének nevezett hegy felszíne alatt 18 méterrel valamilyen nagy, önálló tárgy rejlik, körülötte pedig valóságos alagútrendszer található. Az eddigi felfedezések alapján a bosnyák-amerikai kutató kitartóan folytatja saját pénzéből finanszírozott vizsgálatait az általa a Nap, a Hold és a Szerelem piramisának elnevezett Visocica, Pljesevica és Vratnice hegyen. Felfedezéseiről már könyvet is írt a Boszniai Nap-piramis címmel, s alapítványt hozott létre, amely a feltárási munkálatokat felügyeli.
Állításait azonban sokan megkérdőjelezik, Szarajevótól semmilyen hivatalos támogatást sem kap, ám épp a piramiskutatás legelismertebb szaktekintélyei közül álltak mellé sokan. A boszniai piramisok létét nyilatkozatban elfogadó 15 egyiptomi szakértő között ott volt a hazájában négy piramist felfedező, s a négyzetes gúlák szerkezetét, jellemzőit kiválóan ismerő Nabil Szvelim is.
Mona Fuad, a Kairói Egyetem Régészeti Tanszéke restaurációs részlegének a vezetője egyszerűen szégyennek nevezte, hogy vannak, akik gáncsolni igyekeznek Semir Osmanagicnak az egész világ számára rendkívüli jelentőséggel bíró erőfeszítéseit. Két orosz régész-akadémikus, Oleg Havroskin és Valerij Cipljakov szintén elismeréssel nyilatkozott Semir Osmanagic tevékenységéről, s egyetértenek vele abban, hogy a visokoi Nap-piramis valóban a világ legnagyobb ilyen jellegű építménye.
Ez év augusztus 25-e és 30-a között Szarajevóban tudományos konferenciát is rendeznek a boszniai Piramis-völgyről. Ezen sok neves szakértő vesz részt Boszniából, Brazíliából, Dániából, Egyiptomból, Horvátországból, Oroszországból, Svédországból, Szaúd-Arábiából, s még jó néhány országból.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.