Előkészítik Attila fapalotájának építését
2008. március 20. 10:00
Megkezdődtek az előkészületek Attila hun király feltehetően Tápiószentmártonban valaha állt fapalotája újbóli felépítésére, a három milliárd forintos beruházás tényleges munkái 2009-ben indulnak.
Korábban
Az előkészületi munkálatok közé tartozik, hogy már a helyszínre szállították azoknak a kockaköveknek egy részét, amelyek nemrég még Budapest utcáit borították, itt pedig a királyi udvar látogatói lépkednek majd rajtuk. Különféle bontásokból 200 ezer régi téglát is vásároltak, ezek adják majd az udvar alatt kialakítandó hatalmas pince falait. Egymillió ilyen téglát gyűjtenek össze.
Az Attila-vár várhatóan 2010-re készül majd el, s igazi idegenforgalmi attrakcióvá válhat. Az elképzelés szerint szállodák, korabeli falu, Árpád-kori templom épülhet még mellé. A vonzerőhöz tartozik a közvetlen közelben fekvő Attila domb, amely állítólag mozgásszervi betegségek gyógyítására fejt ki titokzatos hatást a föld mágneses hatásának eredményeként, s máris évi 100 ezer turista fordul itt meg.
Attila várának mása - számítások szerint - évi egymillió turistát vonz majd erre a vidékre, ami meghozhatja a régiónak a fellendülését - hívta fel rá a figyelmet Kocsi János.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap