Tápiószentmártonban épül fel Attila palotája
2006. július 5. 11:00 MTI
Elkészült Attila hun király feltehetően Tápiószentmártonban valaha állt fa palotája újbóli felépítésének terve, s a 2 milliárdos beruházás alapkövét még az idén lerakják - közölte a terveket finanszírozó Attila Alapítvány kurátora.
Korábban
Kocsi János elmondta, hogy a 400-453-ig élt hun király (a hunokat a magyarok elődjeként tartják számon) a dokumentumok szerint egy ideig a mai Pest megyei Tápiószentmárton területén, fából és kőből épült palotában lakott. Ez adta az ötletet az ősi építmény képzeletbeli másának valóra váltásához, s a tervezésre az alapítvány pályázatot írt ki. A nyertes Hayde Tibor építész, aki 3600 négyzetméteres területre kívánja felépíttetni főként fából a palotát, négy, egyenként 25 méter magas toronnyal, alatta óriás pincével.
A megvalósításhoz szükséges pénz nagyobb része hazai és külföldi befektetők jóvoltából már összegyűlt. Maga a kivitelezés a jövő évben indulhat.
Az Attila vár igazi idegenforgalmi attrakcióvá válhat, annál is inkább, mert Puskás Ferenc mellett Attilát tartják a leghíresebb magyarként számon a világon - hívta fel rá a figyelmet a kurátor. Az elképzelés szerint később szállodák, korabeli falu, Árpád-kori templom épülhet még ide. Mindez az elképzelések szerint évi egymillió turistát vonz majd e vidékre, s meghozhatja e régiónak a fellendülést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.