Az amerikaiak vietnami vérengzésére emlékeztek
2008. március 18. 17:00
Negyven éve, 1968. március 16-án amerikai katonák a dél-vietnami My Lai községben több száz polgári lakost, többségében nőket, gyerekeket és öregeket mészároltak le.
Korábban
Több mint ezren gyűltek össze vasárnap a vietnami My Laiban a ezelőtt amerikai katonák által elkövetett vérengzés 40. évfordulóján. A megemlékezésen a túlélők, amerikai háborús veteránok mellett békeaktivisták, továbbá a hirosimai és nagaszaki bombázások még életben lévő egykori áldozatai is részt vettek.
Ellátogatott a vérfürdő színhelyére több egykori frontharcos részvételével a Wisconsin állambeli Madison Quakers csoport is, amely békeparkot, valamint három iskolát építtetett My Laiban. `Nem a gyűlöletet tápláljuk magunkban. Szolidaritásra szólítunk fel, hogy megvédjük a békét, megvédjük az életet és emlékeztessük a világot, hogy soha ne felejtsék el a My Lai-i mészárlást` - hangsúlyozta a megemlékezésen Nguyen Hoang Son, Quang Ngai tartomány alkormányzója.
A háború legsötétebb fejezetére 1968. március 16-án került sor My Laiban. A helikopteren partizánvadászatra érkezett amerikai katonák ellenségnek nyomát sem látták, lövést nem adtak le rájuk. Az egyik szakasz mégis tüzelni kezdett a feltételezett vietkongokra, ezután a megvadult katonák a kunyhókban, vermekben megbúvó falusiakat válogatás nélkül lekaszabolták. Az áldozatok pontos számát ma már lehetetlen megállapítani, az amerikai hivatalos becslés 347-re, a vietnami 504-re teszi, többségük csecsemő, gyerek és aggastyán volt. Az akkori hivatalos jelentésben az állt, hogy 128 gerillát és 22 civilt öltek meg "tűzharcban".
A hadsereg tovább nem tudta eltusolni az ügyet. 1969 végén az akció parancsnokát, a többszörösen kitüntetett William Calley hadnagyot "102 keleti emberi lény" elleni gyilkossággal vádolták meg. Vádat emeltek még hat tiszt és katona ellen is, de őket hamar felmentették. Calley-t, aki a gyilkosságokat nem tagadta, csak a halottak számát vitatta, 1971. március 31-én életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A hadnagy sokak szemében mártírrá vált, a Fehér Házba százezer tiltakozó távirat érkezett, sok katona kijelentette: ők is ugyanazt tették, ítéljék el őket is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50