2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kommunista győzelmet hozott a Tét-offenzíva

2008. január 31. 11:00

Negyven éve, a vietnami Hold-újév idején, a Tét-ünnepen kezdődött a vietnami kommunisták úgynevezett Tét-offenzívája.

Az 1968-as Hold-újévkor, a január 30-ról 31-re virradó éjszakán elindított Tét-offenzíva katonai kudarcot és szörnyű emberveszteséget hozott a kommunisták számára, de a közvéleményre gyakorolt hatása miatt ma is az Egyesült Államok fölött aratott lélektani győzelemnek számít.

"Katonai szempontból megmutattuk az Egyesült Államoknak a lakosság eltökéltségét, bátorságát, lázadását"
- mondja ma Nguyen Thi Binh asszony, aki öt évvel később a déli kommunisták nevében aláírta a béke felé utat nyitó párizsi megállapodást. "Mindenekelőtt azonban, politikai szempontból, a világ meggyőződhetett arról, hogy az amerikaiak nem folytathatják addigi politikájukat, hogy az nem lesz sikeres" - mondta az AFP-nek nyilatkozva Binh asszony, aki a kommunista világban az egyik ritka női vezetőként írta be nevét a krónikába, és tíz évig az ország alelnöke volt.

Az újévi fegyverszünet kellős közepén, a lakosság nagy részének támogatásával és az észak-vietnami katonák segítségét élvezve, a délen állomásozó Vietkong kommunista erői ott lendültek támadásba, ahol az amerikaiak erre a legkevésbé számítottak. Az őserdőkből és a rizsföldekről, a harcok addigi színhelyeiről kilépve az ország középső és déli részének mintegy száz városára terjesztették ki a harci tevékenységet.

Saigonban, a mai Ho Si Minh-városban a kommunista erők támadást intéztek még az amerikai nagykövetség, Westmoreland tábornok, a vietnami amerikai erők főparancsnokának főhadiszállása, a dél-vietnami elnöki palota, a repülőtér, a rádió épülete és számos rendőrkapitányság ellen is.

Vidéken olyan városokban folytak az elkeseredett harcok, mint Dalat, Danang és főleg Hué, amelynek ostroma három hétig tartott és ahol százak vagy talán ezrek haltak meg. A kommunista erők azonban hosszabb ideig nem tudták fenntartani a nyomást. Amikor a meglepetés hatása elmúlt, az amerikaiak heves ellentámadást indítottak páncélosokkal, légierővel, bombáztak és vegyi fegyvereket is alkalmaztak. A számban és fegyverzetben ellenfeleinél gyengébb Vietkong feladta a meghódított állásokat, miután több tízezer embert vesztett.

Az offenzíva azonban így is katasztrofális hatással járt az Egyesült Államokra, ahol emberek tízmilliói láthatták televíziós élő adásban a kommunista rohamot. "A Tét-offenzíva fordulatot hozott a háborúban" - vélekedik Nguyen Dinh Uoc tábornok, a vietnami katonai történeti intézet volt igazgatója. "Az offenzíva után az amerikaiak többé nem a győzelemért harcoltak, hanem azért, hogy becsületben vonulhassanak ki Vietnamból."

Lindon Johnson amerikai elnök visszahívta az Egyesült Államokba Westmoreland főparancsnokot és ő maga lemondott arról, hogy újra jelöltesse magát az elnöki posztra. Májusban béketárgyalások kezdődtek Párizsban Észak-Vietnam és Washington között. A kommunisták soraiban később elismerték, hogy hibákat is követtek el. A rendkívül sok emberéletet követelő művelet nem robbantotta ki a remélt népi felkelést és a pártkáderek aggódtak amiatt, hogy mi lesz ennek a hatása a csapatok moráljára.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár