A Déli-sarkvidék rejti a régészet jövőjét

A fókavadászat a 18. század végén kezdődött, miután 1777-ben megjelent James Cook kapitány útibeszámolója, amelyben a Dél-Georgia felfedezéséről, és az ottani hatalmas fókaállományról is szó esett. Az angol és amerikai fókavadászok ellepték az itteni fókatelepeket. Fabotokkal és vashegyű lándzsákkal irtották az állatokat. Az emberek egyszerű sátrakban laktak, amelyek nyomai még ma is megtalálhatók Dél-Georgián. A fókaprémeket Kínába szállították, ahol ruhákat készítettek belőlük: csak 1800-1801-ben a New York-i Aspasia nevű hajó 51 ezer prémet vitt a fedélzetén.

Az elefántfókákat vastag zsírjukért vadászták, amiből olajat készítettek: a tárolására használt vasedény sok helyen még ma is látható. Ahogy a fókák száma rohamosan csökkent, a vadászok egyre délebbre vonultak. Nyomaikat megtalálták az Antarktiszon és a Déli-Shetland-szigeteken is. A fókavadászat a 19. században is folytatódott, de a bálnavadászat is egyre nagyobb szerepet kapott. A gőzhajók és a robbanó szigonyok még hatékonyabbá tették a munkát. A leölt bálnák csontjai ma mindenütt megtalálhatók.

1904-ben a norvégok egy bálnavadász-állomást hoztak létre, ahonnan egészen a Deception Island-ig terjeszkedtek. A Hektor állomás házai, olajtartályai és kazánjai is megmaradtak. A második világháború idején itt volt az angolok titkos Tabarin-hadműveletének bázisa is. 1944-ben ez lett az első tudományos állomás a Déli-sarkvidéken. Az 1969-es vulkáni aktivitás aztán iszappal borította az épületek és leletek nagy részét, köztük a bálnavadász-temetőt, létrehozva az antarktiszi Pompejit.

Ma a Grytviken bálnavadász-állomás a legjobb állapotban fennmaradt antarktiszi település (és a falklandi háború kirobbanásának egyik oka). A sark felfedezésének hősi korszakára emlékeztet az Antarktisz északi csücskében található Hope Bay, amelyet 1903-ban épített a svéd Otto Nordenskjöld, aki expediciójával kénytelen volt itt telelni. Az innen északra fekvő Paulet-szigeten fennmaradt másik kőépületet a svéd expedíciót segítő hajó legénysége építette, akik szintén itt rekedtek.

A Ross-szigetnél találhatók Shackleton és Scott expedíciójának kunyhói. Semmi sem maradt azonban abból az ideiglenes táborból, ahol 1916-ban Shackleton embereinek sikerült 105 napig kitartaniuk mindössze két felfordított csónak alatt. A megmentésükre siető chilei Louis Prado tiszteletére emlékművet állítottak. A Petermann-szigeten lévő kereszt az Angol Antarktiszi Kutatóprogram (British Antarctic Survey) három tagjának állít emléket, akik 1982-ben eltűntek a sarki jég alatt.

A tudományos kutatás kora jelentős mennyiségű emberi alkotást hozott a térségbe: a kutatóállomások többsége fél évszázaddal ezelőtt épült. A Déli-sarkon található amerikai kutatóállomás a legjelentősebb emberi alkotás a fagyott kontinensen. A turisták egyre növekvő áradata itt is újabb tárgyi leleteket hagy maga után: a Jougla Point-nál egy bálnacsontvázat állítottak fel, hogy a látogatók fényképeket készíthessenek róla, a közeli Port Lockroynál lévő egykori angol kutatóállomást pedig múzeummá alakították.

Bár nem valószínű, hogy az Antarktiszt a többi kontinenshez hasonlóan gyarmatosítják, de mára itt is gyerekek születnek, és halottak nyugszanak a mozgó jég alatt, valamint az ipar és a kutatóközpontok is nyomokat hagynak maguk után. A régészet ugyan még nem vetette be minden eszközét, de a helyi régészek már megkezdték munkájukat.