Mégis hiteles lehet a torinói lepel
2008. február 27. 09:00
Az Oxfordi Egyetem laboratóriuma azt vizsgálja, hogy az 1988-as vizsgálatokba a szennyezett minták miatt hiba csúszhatott, így a vászon akár eredeti is lehet.
Korábban
A világszerte ismert labor vezetője a The Daily Telegraph című angol lapnak elismerte, hogy a radiokarbon tesztek, amelyeket a kereszténység egyik legismertebb relikviáján végeztek, `minden bizonnyal pontatlanok voltak`. Akkor ugyanis azt sikerült bebizonyítani, hogy a torinói lepel csupán egy középkori hamisítvány lehet.
A bejelentés szinte azonnal felélesztette a négyméteres vászon szemfedővel kapcsolatos spekulációkat, amellyel sokak szerint a keresztről levett Krisztust takarták be. Az eredeti vizsgálatokat a kutatók Zürichben, Arizonában és Oxfordban, egymástól függetlenül végezték el. Az eredmények igen nagy csalódást okoztak a keresztény misztika hívőinek: aszerint ugyanis a vászon 1260-1390 között készülhetett.
A mostani eseményekből a média sem maradhatott ki: az eredményeket a BBC 2 tévécsatornán húsvét vasárnap este, egy új dokumentumfilmben mutatják majd be. A filmben a radiokarbonos tesztek nehézségeinek érzékeltetése mellett Rageh Omaaar, a BBC egyik szakértője új régészeti és történeti bizonyítékokkal is szolgál majd, amelyek egytől egyig azt támasztják alá, hogy a leplet valójában egy igen egyedi temetkezés során használhatták.
A film két másik, tudományos körökben is ismert halotti lepel, a konstantinápolyi - amelyet 1204-ben a keresztesek loptak el -, és a jeruzsálemi - amelybe János evangéliuma szerint Jézus testét tekerték - történetét is ismerteti majd. A filmből az is kiderül, hogy a három lepel igazából egy és ugyanaz: így mindent elsöprő bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a torinói lepel egyedi, és egyben a kereszténység legszentebb relikviája lehet.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap