Meghal Hans Jonas filozófus és vallástörténész
2004. szeptember 13. 12:06
A zsidó családból származó Jonas Mönchengladbach-ban látta meg a napvilágot 1903. május 10-én. Apja textilgyártulajdonos és a helyi zsidó közösség elöljárója volt. Anyját Auschwitzban gyilkolták meg. Tanulmányait Freiburgban, Berlinben, Heidelbergben és Marburgban végezte. 1933-ban először Nagy-Britanniába, majd 1935-ben Palesztinába vándorolt ki. Később különböző kanadai, izraeli és amerikai egyetemeken tanított. Filozófiai munkásságának uralkodó témája az egyháztudomány volt, de előszeretettel kutatta az ember és a természet kapcsolatrendszerét is. `A világot megjavító emberre vonatkozó dogmák átalakításának prófétájaként` jellemezték filozófus társai. Filozófiai vizsgálatok és a metafizikai vélekedések című munkáját a `filozófia testamentumának` tartják. Jelentős műve még A semmi és az örökkévalóság között, a Szervezet és szabadság, A felelősség élve, Az isten fogalma Auschwitz után és A tudomány, mint személyes élmény. Munkásságát számos kitüntetéssel és díszdoktori címmel honorálták. New York-ban érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap