Bocsánatot kérnek a brit ideggázkísérletek áldozataitól
2008. január 24. 12:00
A brit Védelmi Minisztérium hivatalosan is bocsánatot kér a korábban szigorúan titkosan végzett Porton Down ideggázkísérletek áldozataitól.
Korábban
A bejelentés szerint összesen hárommillió fontot osztanak szét a 360 veterán között, akik azt állítják, hogy becsapták őket, és emberi kísérleti nyulakat csináltak belőlük. Szerintük csak egyszerű gyógyszer kísérletekre hívták őket a Sailysburyben található kísérleti központba. Később azonban kiderült, hogy ideggázokat és halluconigén szereket teszteltek rajtuk, amelyek memóriavesztést és depressziót okoztak.
A teszteket később James Bridges professzor tanulmánya tette közismertté, amelynek során a kutató összevetette az orvosi és katonai kartonokat, majd a genetikai, életmódbeli és környezeti tényezőket is megvizsgálta, hogy minden részletre kiterjedően és objektíven felfedje a veteránok egészségügyi problémáinak okait.
Az eredmény sokkoló volt: a korábbi kormányzati tanulmányoknak élesen ellentmondó kutatás egyértelműen kimutatta, hogy "több, mint valószínű", hogy a katonai bázison folytatott kísérletek a felelősek a megbetegedésekért. A cikkből az is kiderült, hogy a tesztalanyok közül legalább 12-en lettek öngyilkosok azért, mert az ideggáz utóhatásaként fellépő masszív depressziót nem tudták elviselni.
A Védelmi Minisztérium szóvivője a bejelentés kapcsán elismerte, hogy még folynak az egyeztetések, így az ügy részletei addig nem nyilvánosak, amíg akár egy jogi eljárás is folyik az ügyben. A BBC News bejelentése szerint az egykori veteránok 90 százaléka elégedett az alkuval, amely fejenként 8300 fonthoz juttatja őket, ahogy végre a hivatalos bocsánatkérést is megkaphatják.
Egyeseket közülük azonban feldühített, hogy a minisztérium kikötötte: addig nem fizetnek senkinek, amíg nem egyeztek meg mindenkivel. A minisztérium szóvivője cáfolta ezt az érvelést, és szerinte mind a kárpótlás mind pedig a nyilvános parlamenti bocsánatkérés előkészítése folyamatban van.
Az ügy nem előzmény nélküli: nemrég számoltunk be arról, hogy az angol Állami Levéltárban a titkosítás alól feloldott dokumentumokból egy meglepő fegyverkísérlet történetére derült fény: az 1930-40-es években a brit kutatók indiai katonákon tesztelték a mustárgáz élettani hatásait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap