A virtuális utak is Rómába vezetnek
2008. január 11. 10:00
Egy római múzeumban az ókori birodalom fővárosának egyik főútja, a Via Flaminia virtuális rekonstrukciója tekinthető meg.
Korábban
A digitális városnézést az Olasz Nemzeti Kutatótanács által megbízott, 20 tagú, régészekből, építészekből, és számítógépes szakemberekből álló csoport végezte. A szakértők az elmúlt két év során lézeres szkennelések, multispektrális műholdképek és ókori szövegek alapján rekonstruálták a 2000 évvel ezelőtti világot, ahol az egyes épületek mellett kiemelt gondot fordítottak az egykori flóra és fauna megalkotására is.
Az online világokhoz hasonló koncepció alapján a várost avatarok, azaz virtuális karakterek népesítik be, így a látogató az egykori mindennapok felfedezése mellett velük is kapcsolatba léphet. Livia villájába belépve például lehetőség adódik arra, hogy a turisták a császárral és császárnéval is beszélgessenek, illetve akár a kertésszel is pletykálkodhatnak egy keveset. A barangolás során emellett azt is eldönthetjük, hogy melyik Rómát szeretnénk látni: egy egyszerű utasítással ugyanis a mai romok között nézhetjük meg, hogy mi maradt az örök város dicsőségéből.
A múzeum egyik elsötétített szobájában egyszerre négyen léphetnek be a virtuális valóságba, ahol monitorokon látják az általuk joystickkkal irányított karaktert, míg élményeiket az érdeklődő közönség háromdimenziós szemüvegekkel egy speciális moziteremben követheti nyomon. A karakterek jelenleg csak olaszul beszélnek, ám a szervezők ígérete szerint hamarosan angolul is megszólalnak majd (arról persze nincs szó, hogy pont latinul csevegnének). A szakértők szerint a rekonstrukció tudományos és oktatási célokra is jó lehet, hiszen a digitális térben a terület komplexitása is tanulmányozhatóvá vált.
A múzeum vezetése szerint összegyűjtött tudományos adataik hamarosan honlapjukon is olvashatók lesznek, ahol már most is megtekinthető egy rövid prezentáció. Emellett számítanak az online közösségekre is: Livia villájának rekonstrukcióját pár hét múlva a Second Life-ba is feltöltik majd.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 23. A reformáció és a katolikus megújulás (egyetemes és magyar történelem)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/784.jpg)
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap