Kiállítják a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciós terveit
2008. január 9. 16:00
A fertődi Esterházy-kastély belső rekonstrukciós terveiből nyílik kiállítás csütörtökön a fővárosban, a Budapesti Városvédő Egyesület székhelyén.
Korábban
A kiállítás, amely a 2005-ben megrendezett, "Eszterháza elveszettnek hitt falburkolatai" című tárlat folytatása, 24 tablón mutatja be az azóta elkészített belső rekonstrukciós terveket. A 2001-2005 között feltérképezett falburkolat-maradványok mellett elvégezték a mintegy 5 ládányi stukkótörmelék, fafaragvány, kandalló-töredék felmérését. Ezekre támaszkodva készültek el mintegy 8 terem rekonstrukciós tervei.
A tárlaton a szokásos műszaki tervek mellett a valóság illúzióját keltő perspektivikus ábrázolások is láthatóak, így a laikus közönség számára is elképzelhetővé teszik, milyen is lehetett Eszterháza a fénykorában. Néhány terem komplett kiviteli tervét is bemutatják, és sok olyat is, melyet eztán kell megrajzolni. Kuriózumként először láthatja Budapest közönsége az 1856-ban leégett eszterházai Operaház tervrekonstrukcióit, valamint a Mária Terézia királynő 1773-as látogatására készített alkalmi kerti pavilon korabeli leírások alapján újrarajzolt tervét.
A belsőépítész, építőművész elmondta: a kiállítással azt szeretné elérni, hogy új lökést kapjon a kastély rekonstrukciója. Úgy véli, a hajdani "csuda" már alig lelhető fel a fertődi Esterházy-kastély belsőiben. A kastély a 19. században sokat veszített fényéből, és a századfordulón is a főépület helyreállítására fordították a legnagyobb figyelmet. A belső tér legfontosabb elemei - falborítások, stukkók, freskók, festmények és gobelinek - nagyjából 1945-ig a helyükön maradtak. A II. világháború fosztogató hadseregeinek pusztítását az 1958-as műemléki helyreállítás tette teljessé a megmaradt falburkolatok és stukkómennyezetek eltüntetésével.
A 18. század második felében épült, barokk műemlék kastély belső rekonstrukcióját bemutató kiállítás február 1-jéig tekinthető meg a Budapesti Városvédő Egyesület székhelyén, az V. kerületben, a Kossuth Lajos utcában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap