Romantikus illusztrációk a Nemzeti Galériában
2007. december 17. 15:00
A Zichy Mihály, a rajzoló fejedelem című kiállítás tematikus csoportosításban mutatja be a magyar romantikus festészet jelentős alakjának munkásságát.
Korábban
A csaknem 300 képből álló tárlat első blokkjában az érdeklődők Zichy legkorábbi műveit, egyebek mellett az Imádkozó asszonyt, a Koporsólezárást, és a Mentőcsónakot láthatják, amelyeken a hagyományos kompozíciók, a bevett formulák és gesztusok a több évszázados festészeti tradíció tudatos követését mutatják, de amelyeken a kortárs bécsi biedermeier művészet hatása is érezhető.
Zichy korai, még Bécsben készített művei mellett a Magyar Nemzeti Galéria kiállította Waldmüller két kompozícióját is. Zichy szentpétervári időszakában a cárok udvari életét örökítette meg nagyméretű akvarellen és szépiarajzon, de készített kártyasorozatot is II. Sándor vadászata alkalmából, továbbá illusztrálta Lermontov, Gogol és Puskin műveit is.
A Magyar Nemzeti Galéria nemcsak Zichy művész szerepét árnyaló és ábrázoló munkáit tárja a közönség elé, hanem az 1870-es években készített, úgynevezett "hallucinációit", történeti képeit, grafikáit is. A tárlat központi és egyben utolsónak bemutatott festménye A rombolás géniuszának diadala, melyet Zichy az 1978-as világkiállításra festett, s élete "főművének" szánt. A kép aktualizáló tartalma, a pápa, III. Napóleon és az orosz cár szerepeltetése, az 1870-es francia-porosz háborúra és az azt követő párizsi kommünre való közvetlen utalás, valamint a háttérben a pozitív jövő képében ábrázolt, a fiatal francia köztársaságra utaló alak miatt a világkiállítási bizottság azonban arra kényszerítette a művészt, hogy még a tárlat megnyitása előtt a képet visszavonja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap