Újraírja a Kreml az orosz történelmet

A Szovjetunió a legigazságosabb társadalmi berendezkedés példája

Az államszocialista rendszer összeomlását követő évtizedet a hivatalos ideológia hiánya jellemezte. A grandiózus jelképekbe belefáradt orosz elit a meggazdagodás mellett mindenekelőtt a pragmatizmus híve volt. Vlagyimir Putyin orosz elnök még 2004-ben is, amikor arról kérdezték, mit kívánna a legszívesebben országának, így felelt: azt, hogy Oroszország versenyképes legyen.

Az olajeladásból erőre kapott Oroszország azonban ismét valami diadalmasra, valami felemelőre vágyik. Az állami propagandisták most azon dolgoznak, hogy a jövő márciusban lejáró második elnöki mandátuma végét taposó, de hatalmát az azt követő időszakra is átmenteni igyekvő Putyin arcmása Oroszország nagy vezetőinek képcsarnokában kapjon helyet, kvázi cárként.

"Minden ideológiának központi eleme a múlthoz való viszony" - írta Jurij Afanaszjev orosz liberális történész a Novaja Gazeta lapban. Az, hogy Oroszország milyen ország lesz, nagyrészt attól függ, milyen történelmet választ. Talán ezért van az, hogy Oroszországban a múltról folytatott viták gyakran nagyobb szenvedélyeket váltanak ki, mint a jelenről vagy a jövőről szóló polémia. A Kreml is ezért dönthetett úgy, hogy nem hagyja a történelemtanítást a történészekre.

A Kreml szervezésében idén konferenciát rendeztek a történelemtanároknak, s ezen Putyin elnök egy olyan új történeti kézikönyvnek próbált reklámot csinálni, amelyről azt mondta, segít eloszlatni a - mint fogalmazott - tanárok fejében uralkodó zűrzavart. Mint kifejtette, bár az orosz történelemnek is vannak sötét oldalai, de szerinte ezekből jóval kevesebb van, van mint több más ország történetében, ráadásul a problémás fejezetek kevésbé szörnyűek. Az államfő így fogalmazta meg üzenetét: "nem engedhetjük meg senkinek, hogy bűntudatot keltsen bennünk".

A kézikönyv, amely az Oroszország modern története 1945-2006: Kézikönyv történelemtanároknak címet viseli, valószínűleg ma is a boltok könyvespolcain porosodna, ha nem kapott volna hathatós támogatást a Kremltől. Az elnöki reklám nyomán az idei év egyik legtöbbet emlegetett kiadványa lett. Jövőre megjelennek az ezen kézikönyv alapján írt tankönyvek is. Bár az orosz iskolák egyelőre szabadon megválaszthatják, melyik tankönyvből tanítanak, de az, hogy a Kreml saját verzióval rukkolt elő az orosz múltról, azt sejteti, ez a szabadság nem tart sokáig.

Már az is sokatmondó, hogy a kézikönyv az orosz történelem melyik korszakáról szól: Sztálinnak a nagy honvédő háborúban aratott győzelmétől a Putyin-éráig terjedő időszakot öleli föl. Ünnepli azokat, akik hozzájárultak Oroszország nagyságához, ugyanakkor elmarasztal mindenkit, akit felelősnek tart a birodalom széthullásáért, függetlenül attól, az érintettek milyen politikát folytattak. A Szovjetunió 1991-es megszűnése a könyvben nem egy új korszak kezdete, hanem szerencsétlen és tragikus tévedés, amely visszavetette az orosz fejlődést. "A Szovjetunió nem volt demokrácia, de szerte a világon emberek milliói számára volt példa a legjobb, legigazságosabb társadalmi berendezkedésre" - így a kézikönyv.

1. A Szovjetunió a legigazságosabb társadalmi berendezkedés példája
2. Gorbacsov tehet a szovjet lemaradásról