Mégis megépülhet Drezda vitatott hídja
2007. november 16. 15:00
Egy szerdán meghozott bírósági döntés értelmében Drezda városában megépülhet az Elba fölött tervezett, erősen vitatott híd.
Korábban
Így néz majd ki a leendő híd |
Az új Elba-híd építését még 1996-ben határozták el. A megvalósítás azóta húzódott, részben a védett denevérek miatt, részben azért, mert a városvezetés a világörökségi cím elnyerése után elállt volna az építkezéstől - a tartományi kormány azonban kötelezte a megvalósításra.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) arra figyelmeztetett, hogy a városkép lekerülhet a világörökségi listáról, amelyre 2004-ben vette fel, miután a II. világháborús bombázások nyomait eltüntették Drezda falai közül. Az UNESCO legutóbb októberig adott haladékot a városnak, hogy alternatív tervvel álljon elő.
A szászországi közigazgatási bíróság legutóbbi döntésében úgy értékelte, hogy az új létesítmény önmagában nem veszélyezteti a patkósorrú denevéreket, de a városnak áprilistól októberig - hogy óvja a kis szárnyas emlősöket, továbbá a környezetszennyezés korlátozása végett - 30 kilométer/óra sebességre kell majd korlátoznia a járművek haladását a hídon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.