Megoldották Tutanhamon halálának rejtélyét
2007. október 30. 12:00
Megoldódott a gyermekkirály hirtelen halálának rejtélye. A kutatók ugyanis úgy vélik, hogy a fiatal fáraó egy vadászat során eshetett le a száguldó szekérről, és ez okozta halálát.
Korábban
Tutanhamon halálát azóta övezi rejtély, hogy 1922-ben Howard Carter felnyitotta a sírját. Az 1968-ban elvégzett röntgenvizsgálatok duzzanatot mutattak ki a koponya alsó részén, és ebből fakadt az a spekuláció, hogy a fáraót egy fejre mért csapással gyilkolták meg. A legújabb CT-vizsgálatok szerint azonban Tutanhamon nem sokkal halála előtt súlyos lábsérülést szerzett a térde fölött, ami vérmérgezést okozott. A lábtörést valószínűleg az okozta, hogy a fáraó vadászat közben leesett egy száguldó szekérről.
`Nem gyilkosság okozta a halálát, ahogy sokan gondolják. Baleset áldozata lett, miközben a sivatagban vadászott. Leesett a szekérről és eltörte a bal lábát, ez vezetett a halálához` - mondta Zahi Hawass, az Egyiptomi Régiségek Főtanácsának vezetője.
A fáraó sírjában talált ruhadarabok vizsgálata is azt a feltételezést erősíti, hogy az ifjú uralkodó maga vezette a szekeret. A ruhák között volt egy fűző, amely a hasi szerveket védte az esetleges balesetek következményeitől, illetve a szekér heves rázkódásaitól. Az utolsó bizonyíték egy virágfüzér, amelyet Tutanhamon múmiájának nyakába akasztottak. A botanikusok szerint a benne lévő búzavirág és kamilla éppen akkor virágzott, amikor a virágdíszt készítették.
"A búzavirág és a kamilla márciusban és áprilisban virágzik, ami támpontot ad a fáraó temetésére vonatkozóan" - mondta Nigel Hepper, a Királyi Kertészeti Társaság (Royal Horticultural Society) munkatársa. A virágok leszedési ideje március közepe és április vége közé esik, a mumifikálás folyamata pedig 70 napig tart, ezért Tutanhamon halála decemberre vagy januárra tehető. Ez az idő pedig egybeesik a téli vadászati idény közepével.
A fáraó halálára vonatkozó legújabb eredmények nem sokkal a londoni Tutanhamon-kiállítás előtt láttak napvilágot. A brit fővárosban először 1972-ben rendeztek Tutanhamon-kiállítást a British Museumban, ahol mintegy 1,5 millió ember volt kíváncsi a fáraó legendás halotti maszkjára. Ezúttal a maszk Egyiptomban marad, mert attól félnek, hogy nem bírja ki a hosszú utazást.
Lord Carnarvon, akinek hasonló nevű elődje fizette Howard Carter 1922-es ásatásait, úgy véli, hogy Tutanhamon aktív fiatalember volt, aki nem riadt vissza élete kockáztatásától sem. "Azt hittem, hogy egy elkényeztetett gyerek volt, de ma már úgy gondolom, hogy ténylegesen részt vett mindenben rövid élete végéig. Szekere jelentős - 40 kilométer/órás - sebességet is elérhetett. Ha ilyen sebességnél a szekér felborul, a hajtó súlyos sérüléseket szenvedhet."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap