Megszületett Le Corbusier építész
2004. szeptember 13. 12:06
Charles Édouard Jeanneret, a modern építészet egyik megalapozója La Chaux-de-Fonds-ban született. Hatalmas életműve az építészet minden ágát felölelte. A plasztikus építészet megvalósítására törekedve alkotásait főleg korszerű anyagokból, vasbetonból, acélból, üvegből készítette. Merész megoldásai igen termékenyítőleg hatottak századunk építészetének fejlődésére. Épületei Európa sok országában megtalálhatók, de több műve áll például Indiában is (csandígarhi épületegyüttes). Városrendezési terveket készített Algírban, s ő alkotta az amerikai Cambridge-ben a Harvard Egyetem Művészeti Központját, a marseille-i, nantes-i lakónegyedeket. Sokoldalú elméleti tevékenységet fejtett ki, egyik alapítója volt az Esprit Nouveau című lapnak, s számos könyvet is írt. A CIAM, a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa egyik alapítójaként és fő ideológusaként a modern építészet problémáinak megoldásán fáradozott. 1946-1948 között dolgozta ki az emberi arányokat az épület arányaival összhangba hozó modular-mértékrendszerét. Az épület külső-belső egységére törekedett, a belső építészetet, lakberendezést nem is választotta el a külső formától. Az épület berendezésére kiválasztott három alapelemet: az asztalt, amelyből sokféle célra használhatót tervezett, a polcokat, amelyek bármely dolgok elrendezésére a leginkább alkalmasak, s végül a széket. Cap-Martin-ban hunyt el 1965. augusztus 27-én. Építészeti elveiről és azok megvalósításáról a magyarul is megjelent munkáiban vallott: A jövő nagyvárosai (1968), Modular (1971), Új építészet felé (1981).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap