Boltokba kerül a Beatles első lemeze
2004. szeptember 13. 12:06
Az első kislemez a Love Me Do címet viselte. Az együttes dala október 24-én feltűnt az angol sikerlistán - ezzel új időszámítás kezdődött a rockzenében, az addigi divatos amerikai stílust hamarosan elsöpörte a `liverpooli hang`. A poptörténet talán leghíresebb zenekara 1959-ben Liverpoolban alakult, akkor még Quarryman néven, majd Silver Beatlesre módosítottak (e néven hamburgi éjszakai klubokban játszottak), 1962-től folytatták Beatlesként. Tagcserék után 1962-re alakult ki a legendás négyes: John Lennon (ének, gitár), Paul McCartney (ének, basszusgitár), Gerge Harrison (szólógitár, ének), Ringo Starr (dobok) felállással. Egy liverpooli lemezboltos, Brian Epstein segítségével jutottak el a lemezgyárig, ahol végül szerződést kínáltak nekik. Második kislemezük, a Please, Please Me az angol listák első helyére került, s 1963-ban megjelentek első nagylemezeik. 64-től már Amerika és az egész világ a `Beatlemania`-tól zengett. Ez volt az az év, amikor a toplista első helyén 5 Beatles-dal szerepelt. A Beatles állt az új ifjúsági lázadás és a köréje szerveződő szubkultúra (öltözködés, haj, magatartásfoprmák stb.) középpontjában. Az együttes munkásságáról és mindennapjairól több film (Help, A Hard Day's Night) és egy rajzfilm (Yellow Submarine) is készült, tehetségüket elismerve pedig lovagi címet kaptak a királynőtől. Epstein 1967-es halála után a zenekar tagjai maguk vették kezükbe ügyeiket, s megalakították az Apple vállalkozást. 1968 környékén a tagok között fokozatosan romlani kezdett a viszony. Utolsó két albumuk, az Abbey Road (1969) és a Let It Be (1970) megjelenése után a helyzet már tarthatatlanná vált, az együttes 1970-ben feloszlott. A rajongók leghőbb álma, a csapat esetleges újraegyesítése ért véget 1980. december 8-án, amikor John Lennont lelőtték. Ekkor a Beatles végleg legendává vált. Tagjai az együttes feloszlása óta is minden évben jelentettek meg nagylemezt antológia vagy sosem hallott koncertfelvétel formájában. 2001 novemberében George Harrison is elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata 15:05
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.