A legendától a valóságig: a Csörsz-árok története

Római protektorátus az Alföldön

A Nagy Constantinus által kialakított rendszer minden jel szerint zavartalanul működött a 350-es évek közepéig, amikor - részben a Római Birodalom belső problémái miatt - újból lángba borult a pannóniai határszakasz. A helyzet olyan súlyos volt, hogy II. Constantius császárnak több mint két évébe tellett, hogy megzabolázza a birodalomra támadt kvádokat és szarmatákat.

Constantius az események hatására arra kényszerült, hogy merőben új alapokra helyezze a szarmatákkal kötött szövetséget. A 358-as békeszerződésben a szarmaták kénytelenek voltak elismerni, hogy nem csak a császárnak tartoznak engedelmességgel, hanem a térségben állomásozó római parancsnokoknak is. Ennek az intézkedésnek a foganatosítását mutatja, hogy a 60-as években megjelenik a Praefectus legionis, Transiacinco tisztség, amely egy római katonai ellenőrzés alatt álló zóna létét feltételezi az Aquincummal szemben fekvő barbár vidéken.

Az Alföldön a sáncokon belül élő szarmaták 358-359. folyamán római protektorátus és bizonyos fokú római katonai ellenőrzés alá kerültek. A 370-es évek elejére már úgy látszott, hogy a római védnökség újabb területekre fog kiterjedni, mivel I. Valentinianus ekkor parancsot adott a Csörsz-árokrendszer előretolására. Ebben az időben kezdődtek meg a befejezetlen külső sáncok építési munkálatai, valamint a már említett hatvani késő római kiserőd építése is. Ám a legfontosabb vállalkozásnak a Göd-Bócsaújtelepen épített erőd bizonyult, amelynek feltárását jelenleg Mráv Zsolt, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze végzi. Végül ennek az erődnek az építése körül kirobbant bonyodalmak vezettek a 374-375-ös kvád-szarmata-római háborúhoz, amely meghiúsította a Csörsz-árok külső vonalának a befejezését.

A Csörsz-árok története mesei elemekkel

A rege szerint Csörsz király elhatározta, hogy a szomszéd király lányát veszi feleségül. Azt szabták neki feltételül, hogy a Dunától a Tiszáig hajón vigye át menyasszonyát. Csörsz király a népével mély árkot ásatott, mely összeköti a Dunát a Tiszával. A király igen szerette a mulatozást. Az árok ásásával a zúgolódó nép már Jászkisérig haladt, amikor egy zenész már nagyon megsokallta a muzsikálást, és fejbe vágta a királyt a hegedűvel. A király menten szörnyethalt. Lett nagy öröm Magyarországon, véget ért a rabszolgaság. Ahol meghalt a király, ott temették el. Ahány munkás dolgozott az ásatásnál, az mind egy lapát földet dobott rá. Így keletkezett az a nagy árok és domb, amely Jászárokszállás határában még ma is látható.

A 374-375-ös eseményeket követően már nem volt idő a szarmaták feletti protektorátus újjászervezésére. A rómaiak befolyásának növekedését az Alföldön elsősorban a gót fenyegetés indokolta, ám a gótok birodalomba történt befogadása megszüntette ezt a fenyegetést. A gótok pedig így birodalom határain belülre kerülve egyszerűen meg tudták kerülni a Csörsz-árokrendszert. A sáncok tehát elveszítették korábbi rendeltetésüket, ráadásul a 378-as hadrianapolisi csata után a rómaiaknak már erejük sem volt fenntartani a szarmaták feletti protektorátust, ami így 376-378 között a sáncrendszer és a szarmaták feletti védnökség feladásához vezetett.

A Csörsz-árokrendszer sáncai tehát elveszítették eredeti rendeltetésüket, de természetföldrajzi tényezőként továbbra is meghatározóak maradtak. A későbbi századok során útként, vízelvezetőként és birtokhatárként használták őket. A Kárpát-medencében élő népek fantáziáját a sáncok még a 19. században is megmozgatták, ezt bizonyítja a sáncrendszernek nevet adó Csörsz-legenda is.

1. Forrásoktól a stratégiai célokig
2. Római protektorátus az Alföldön