Restaurálásra szorul a berlini fal
2007. szeptember 10. 16:00
Rossz állapotban van a berlini fal és eltűnhetnek a keleti felére festett képek, amelyek az építmény történetét mondják el az utókornak. A festők egy csoportja most a hatóságokhoz fordult segítségért.
Korábban
Mára azonban a fal többi része is olyan rossz állapotba került, hogy sürgősen meg kellene javítani. Az időjárás viszontagságai, az autók okozta vegyi szennyezést megtették a magukét. Fémelemei elrozsdásodtak, a cement porlad és a turistaáradat tovább rontotta a helyzetet. Van, aki egész darabokat visz belőle haza emlékbe és vannak, akik új graffitikkel akarván díszíteni, eltűntetik a régi képeket.
Kani Alivi, a csoport elnöke szerint a teljes restaurációhoz 2 millió euróra lenne szükség. Ebben a fal megerősítésén kívül benne lenne az az összeg is, amelybe a képek újrafestése kerülne. A tervek szerint ezt ugyanazok a művészek csinálnák, akik az eredeti képeket megfestették 1990-ben. (Közülük öten már meghaltak).
Az illetékes hatóságok közölték, hogy szabad kezet adnak a munkálatokhoz, amelyekhez 1,3 millió euróval járulnak hozzá. Az persze továbbra is kérdéses, hogy a hiányzó 700 ezer honnan jön majd össze.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap