Veszélyben Stonehenge világörökségi címe
2007. július 24. 11:00
A brit kormányzat szerint túl költséges lehet a korábban Stonehenge mellé tervezett gyorsforgalmi alagút, így inkább egy elkerülő utat építenének.
Korábban
A Stonehenge-et is kezelő English Heritage nevű brit örökségvédelmi szervezet 20 évnyi munkája fekszik a mostanra a kormányzattal közös egyetértéssel kialakított projektben: a tervek szerint az A303-as utat egy közel 2 kilométeres alagútban vezetnék el a híres kőkör alatt, míg a buszokat egy leágazásból elérhető turistaközpontban fogadnák majd. Egy kormányzati forrás szerint azonban lehetséges, hogy mindez mégsem ebben a formában valósulhat meg, mert `egyszerűen túl drága`. Ha pedig így alakul a történet, azzal a szervezet legnagyobb félelmei válhatnak valóra a sokszor elvetett elkerülőút megépítésével.
Bár a 67 millió fontos látogatóközpontból minibuszok viszik majd a nézelődőket a helyszínre, és az épület is illeszkedik majd a tájba, az örökségvédők mégis amiatt aggódnak, hogy az építkezések veszélybe sodorhatják a Stonehenge-nek 1986-ban megítélt világörökségi címet. Sokan arra emlékeztetnek, hogy az UNESCO már akkor is azt javasolta a kormányzatnak, hogy szükséges lenne a helyi közlekedés fejlesztése. A szervezet is odafigyel a problémára, és pénteki ülésén vitatja majd meg a kérdést.
Cossons eközben kirohanást intézett a brit ingatlanfejlesztők mohósága és a kormányzati tehetetlenség ellen, mondván a lakóparkok és áruházak építésével eltűnhet a hagyományos angol táj, és a helyére az egyenházak mellet a "több ezer üres műanyagüveg birodalma" kerülhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.