7 végzetes pillanat

Megtalálták a sumérok mítikus városát

2007. július 17. 11:00

Egy nemzetközi régészekből álló csoport az iráni Dzsiroftban megtalálta Aratta ókori városának maradványait. Az itt lelt agyagtáblákon a világ legrégibb írása látható.

Aratta a sumérok számára a mítoszok mítosza volt, mint ahogy Trója a kisázsiaiaké. A sumér versek úgy írnak róla, mint mágikus helyről, ahol élt egy uralkodó, akit hol Aratta urának neveztek, hol Enszúrgirannának. A tudósok sokáig eredménytelenül keresték a helyet, ahol ez a város felépülhetett. Bár rengeteg irodalmi forrással rendelkeznek a városról, de az eddig megtalált mintegy 450 ezer agyagtábla egyikén sem szerepel. Pedig a sumérok szorgalmasan feljegyeztek mindent. Egyes kutatók már arra gondoltak, hogy Aratta nem is létezett.

Juszef Madzsidzadeh iráni régész, a csapat vezetője a Ravennában megtartott nemzetközi régészkonferencián nemrég bejelentette: Dzsiroftban megtalálták a legrégibb keleti civilizációt, amely jó pár évszázaddal megelőzte a sumért, sőt, több vonatkozásban fejlettebb is volt annál.

Az Irán délkeleti részén fekvő Dzsiroft Halil nevű folyója 2001-ben a nagy esőzések következtében kiöntött és a víz által kimosott talajból kincsek bukkantak elő: nyakékek, áldozati tárgyak, kis szobrok. A helybeliek a hatóságok jóváhagyásával összeszedték ezeket az antik darabokat, amelyeket a hírre Irán minden tájáról, Európából, Amerikából összesereglett műkincsvadászok, kereskedők potom összegekért megvásároltak.

A kincsek nagy része aztán mesés áron cserélt gazdát egy-egy árverésen, és még a Louvre is vásárolt 5 darabot. Az iráni kormány azonban későn eszmélt, és most kétségbeesetten próbálja visszaszerezni azokat. Legalább 10 ezer tárgyat vittek ki ugyanis az országból, mire Madzsidzadehnek sikerült elérnie, hogy kezdjenek rendszeres ásatásokat és a helyet őrizzék. A régészek már megtaláltak egy 300x300 méter alapú, 17 méter magas, lépcsősen kiképzett tornyot, és egy 200x300 négyzetméteres monumentális építményt, amelyet 10 méter vastagságú falak vesznek körül.

Egy kis múzeumban kiállították azokat a tárgyakat, amelyeket a kincsrablóktól sikerült visszaszerezni: a sötétzöld helyi kőből, a kloritból készült vázákat, edényeket, amelyeket állat- és növénymotívumok díszítenek, a fantáziateremtményeket - skorpióembert, oroszlánembert, sasokat, kígyókat - ábrázoló szobrokat. E tárgyak mindegyikét türkiz-, lazúrkő-, márványberakás gazdagítja. Külön érdekességek az épületek, városok, erődítmények stilizált ábrázolásai, amelyeknek nincs másuk az antik világban.

Mindez azonban még csak a kezdet, mivel a régészek a 400 négyzetkilométeres területen csaknem hétszáz lelőhelyet találtak.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!