Robottal szkennelik a legrégibb Iliászt
2007. június 19. 11:00
Az amerikai kutatók egy speciális, robotkarra szerelt lézeres szkenner segítségével olvasták be és digitalizálták Homérosz Iliászának legrégibb példányát Velencében.
Korábban
A Venetus A nevet viselő kézirat Homérosz Iliászának legrégibb létező példánya, és ez tekinthető az összes későbbi műfordítás alapjának is. Ma Velencében, a Szent Márk Közkönyvtárban található, és szinte tökéletes állapotban van. Értéke miatt szinte senki nem tanulmányozhatja, így az utolsó, róla készített fényképek is 1901-ben készültek. A Harvard Egyetem Hellén Tanulmányok Központjának kutatói azonban lehetőséget kaptak a könyv digitális másolatának elkészítésére - számolt be róla a Wired magazin.
Az 1500-as években épített könyvtár mindamellett komoly nehézségeket okozott az eljárás során, hiszen a készülék odaszállítása mellett a munkához szükséges számítógépparkot is a kutatóknak kellett összerakni, ráadásul az épületben kezdetben problémát okozott a vezeték nélküli internetkapcsolatot kiépítése is. Ezen felül a kézirat védelme miatt arra is vigyázni kellett hogy a digitalizálást egy olyan helyiségben végezzék, amelybe nem süt be a nap.
A kész digitális képeket egy speciális programba olvasták be, amely a munka vége felé közeledve lassan kialakította a könyv teljesen pontos digitális mását. Az adatok egy 1 terabyte-os merevlemezre kerültek. A munkálatok végeztével a következő feladat a szöveg olvashatóvá és kereshetővé tétele lesz, amely nem könnyű feladat, mivel ehhez egy speciálisan megírt karakterfelismerő szoftvert kell alkotni, amely megbirkózik a középkori kézírással is. A munkához sok emberre van szükség, így munkába nyáron az intézmény diákjait is bevonják majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap