2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket

Mérnöki hiba okozta a Titanic vesztét

2007. június 12. 11:00

Egy hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilmből az derül ki, hogy a Titanic szerkezeti gyengeségei miatt első útján akár egy vihartól is elsüllyedhetett volna.

A Titanic roncsának korábban figyelmen kívül hagyott részeit lefilmező és analizáló kutatók szerint a hajó a korábban gondoltnál jóval kevesebb ideig lebeghetett a vízen, így sokan pont a tervezési hiányosságok miatt veszhettek oda. Eddig ugyanis hivatalosan azt az elméletet fogadták el, hogy az ütközés után a hajót gyorsan elöntötte a víz, majd annak súlya 45 fokos szögbe emelte az óceánjárót, amely azonban nem bírta a terhelést, és kettétörött. Ezt az elméletet használta fel James Cameron többszörös Oscar-díjas filmje, az 1997-ben készített Titanic is.

A History Channel és a Lone Wolf Documentary Group új kutatása szerint azonban azt sugallja, hogy a hajótest az emelkedéskor már a 10 fokos szög elérésekor kettétörhetett, amelyre azonban egy hevesebb tengeri viharban is sor kerülhetett volna. A Titanic szerkezeti gyengeségeire egy két évvel ezelőtti merülés során szerzett vizsgálati eredmények alapján következtetnek, amikor a kutatók döbbenten vették észre, hogy a hajó gerincét, illetve az egyes felfüggesztéseket és eresztékeket nagyon gondatlanul, kapkodva készítették el. A hajótest tágulását engedő illesztékek - amelyek azt segítették volna, hogy a hajótest a hullámokon ne törjön ketté -, pedig szinte semmilyen terhelést nem bírtak volna el.

Az elmélet bizonyítására búvárokat küldtek a Titanic testvérhajója, a Britannic roncsához is, amelyet szintén a Harlan és Wolff társaság épített Belfastban. Ott azonban már azt vették észre, hogy a mérnökök ebben az esetben már javítottak a terveken, és extra eresztékekkel szerelték fel a hajót. A szakértők szerint ez arra utalhat, hogy a kivitelezők tisztában voltak saját felelősségükkel a Titanic pusztulásában.

A dokumentumfilm szerint a legtöbben azért halhattak meg, mert a hajó fedélzetén maradtak az ütközés után, abban bízva, hogy az még órákig lebegni fog a víz felszínén. A hajó azonban az ütközés után 2 óra 40 perccel már elsüllyedt, és két órával később, amikor Kárpáthia odaért, 705 embert tudtak megmenteni. Long szerint ha a hajónak nincsenek szerkezeti hibái, akkor lehetséges, hogy tovább fennmaradt volna.

Érdekes párhuzam lehet, hogy nemrég két amerikai kutató és egy brit kovács állította, hogy a Titanic a lemezlapokat összefogó, gyenge szegecsek miatt merült el gyorsan, mindössze néhány óra alatt. Ők ugyanis kiszámolták, hogy azoknak mintegy kilenc tonnás terhelésnek kellett volna ellenállniuk, de már négy tonnásnál elengedtek.

A felfedezés részleteit a hét végén mutatják be Amerikában a "Titanic Akhillesz-sarka" című dokumentumfilmben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár