A brit haditengerészet kudarca: a Royal Navy veszteségei a második világháborúban
2007. április 4. 13:15 Takács Áron
Korábban
Tragikus dicsőség
A Courageous testvérhajója szintén hasonló pályát futott be a két háború között, és bár hasonlóképp ért tragikus véget, pusztulása a második világháborúban szokatlan módon zajlott. 1940. április 9-én a nácik megtámadták Dániát és Norvégiát, és amíg az előbbit hamar elfoglalták, Norvégiában nem várt nehézségek sora lassította a németek előrenyomulását. A Kriegsmarine rövid idő alatt elvesztette rombolóinak jelentős részét és a Blücher nehézcirkálót, a brit flotta pedig komoly fenyegetést jelentett számára a térségben. Az európai vizekre rendelt Glorious az Ark Royallal együtt április végétől kapcsolódott be a hadműveletekbe, repülőgépei többször intéztek támadást az előrenyomuló német alakulatok ellen.
A HMS Glorious |
A repülőgéphordozó fedélzetén a legénységen kívül rengeteg evakuált katona tartózkodott, többek között a brit királyi légierő 2 vadászszázadának megmaradt személyzete. A hajó gépei azonban nem őrjáratoztak a levegőben, sőt, a fedélzeten egyeteln gép sem volt felszállásra készen. A britek nem számítottak a két német óriás feltűnésére, a hírszerzés semmilyen erre vonatkozó információt nem közölt a hajók kapitányaival. A Glorious ráadásul a gyengébben - mindössze két rombolóval - védett csapatban haladt. A délebbre hajózó Ark Royal jóval erősebb kíséretet kapott: 4 cirkáló biztosította a rombolók mellett. A brit haditengerészet tehát nagyon elszámolta magát, amikor azt hitte, a németek nem érdemelnek nagyobb figyelmet a térségben, pedig intő jelek már korábban is akadtak. A hírszerzés alig pár nappal korábban többször is téves riasztást adott a Trondheimben állomásozó ellenséges hajóegységek miatt.
A felső vezetés sorozatos tévedései után a szerencse sem állt a britek mellé, mert a két német hajó brit szempontból a lehető legrosszabb helyen és időben tűnt fel. Egyik hajón sem üzemelt semmiféle radarberendezés, mire a britek felfedezték az ellenséget, már késő volt. A csatacirkálók teljes sebességgel, remek támadó pozícióban közelítették meg a kényelmesen hajózgató Glorioust, aminek 18 kazánjából csak 12 volt üzemben. Guy D'Oyly-Hughes kapitány pedig úgy vélte, az amúgy is túlzsúfolt hajón a fáradt személyzetet nem hajszolja túl a repülőgépek felkészítésével is. A hajón amúgy sem volt sok repülőgép, a felvett 10 Hurricane és 10 Gladiator mellett a saját 9 Sea Gladiator - lévén vadászgépek - semmi veszélyt nem jelentett a németekre. Ugyanez volt elmondható az 5 darab Swordfish torpedóvetőről.
A Scharnhorst |
A három hajó elvesztésén túl a britek súlyos csapásként élhették meg hírszerzésük teljes csődjét, valamint haditengerészi légierejük nyilvánvaló gyengeségét. Szintén fajó volt, hogy a Glorious fedélzetén levő 1519 ember közül mindössze 46 túlélő menekült meg -közülük 7-et a németek találtak meg- a szervezetlen és elkésett mentőakció miatt. Az Acastáról mindenki odaveszett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap