2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A gyémántbányászat mogulja robbantotta ki a búr háborút

2007. március 27. 15:30

Aki király akart lenni

Annál nagyobb sikerrel járt viszont az északi irányú terjeszkedésben. Nagy álma volt a már említett Fokváros-Kairó vasút, amelynek révén - legalábbis az ő felfogása szerint - a britek `civilizálhatnák` a fekete kontinenst. Vetélytársakban nem volt hiány: Afrika felfedezetlen és gazdag vidékeire németek, belgák és portugálok is pályáztak, miként a búrok is terjeszkedtek.

Gúnyrajz a gyarmatok uráról: a Rhodes-oszi kolosszus

Rhodes a misszionáriusokat túl könyörületesnek, a helyi kormányt túl gyengének, a londonit pedig túl távolinak és közömbösnek találta, ezért saját kezébe vette az ügyeket. Elérte, hogy Becsuánaföld (a mai Botswana) déli része 1885-ben brit gyarmat, északi része protektorátus legyen. 1888-ban olyan megállapodást kötött Lobengulával, a matabele törzs uralkodójával, amely a Limpopo és a Zambezi folyók között is lehetővé tette a britek számára a bányászatot és a letelepedést (a félrevezetett király azt hitte, csak egy "nagy lyukat" ásnak majd földjén).

Rhodes az egyezmény kiaknázására létrehozta a Dél-afrikai Brit Társulatot, amelynek Viktória királynő királyi kartában biztosított kiváltságokat. Az okirat a társaság ténykedésében nem határozott meg északi határt, így szó szerint is tág tere nyílt a cselekvésre. A Rhodes által személyesen vezetett több ezer fős magánhadsereg elfoglalta az egymással vetélkedő masonák és matabelék földjét, s megalapította az akkori brit kormányfőről elnevezett Salisburyt. A meghódított területeken - amelyet az alapító tiszteletére Rhodesiának nevezték el -, saját törvényeiket és saját kormányzatukat vezették be, a fellázadt törzseket kegyetlenül leverték. (Rhodesia északi része ma Zambia, a déli Zimbabwe néven ismert.)

1895-ös kormányfői bukása után élete hátralévő részét gyarmata ügyinek szentelte. A búr háborúban több alkalommal is megvédte Kimberleyt, de a háború végét már nem érte meg. A mindig is törékeny egészségű Rhodes Fokvárosban halt meg 1902. március 26-án egy szívroham következtében. Holttestét végakaratához hűen Rhodesiában, a fenséges kilátást nyújtó Matopo hegyen temették el. Több millió fontos vagyonát szinte teljes egészében jótékony célokra hagyta, ezek közül a legnevezetesebb az oxfordi ösztöndíj, amelynek kedvezményezettje volt Bill Clinton amerikai elnök is.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár