Haldokló elnökben keresett golyót a telefon atyja
2007. március 5. 15:00
Korábban
Bizonyos Bell, egy készüléket talált fel
Az immár híres és gazdag Bell 1877-ben megnősült, 1882-ben pedig megkapta az amerikai állampolgárságot. Munkássága nem ért véget: feltalálta a fotofónt, amely fénynyalábon vitte át a hangot, grafofón néven tökéletesítette a gramofont, a hang felvételére alkalmas szerkezetet. Foglalkozott süketnémák tanításával, kifejlesztett egy halláskárosodást mérő szerkezetet audiométer néven, nagyméretű, emberek szállítására is alkalmas sárkányok és szárnyashajó kifejlesztésével, hangdetektorral, a tengervíz sótartalmának kiválasztásával, sőt még állattenyésztéssel is.1885-ben Új-Skóciában, a Breton-foki szigeten vett birtokot, és az ifjúkorára, Skóciára emlékeztető tájon rendezte be (laboratóriummal is ellátott) nyaralóját. Életében számtalan elismerést és kitüntetést kapott. 1915-ben, amikor az első amerikai transzkontinentális telefonvonalat felavatták, az első szavakat ismét a keleti parton ülő Bell mondta nyugati parton ülő asszisztensének, ugyanúgy, mint negyven évvel korábban: "Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára." Bell 1922. augusztus 2-án halt meg a kanadai Baddeck városában.
Az ezredfordulón a közönség szavazatai alapján bekerült a száz legnagyobb skót, brit, kanadai és amerikai közé is. Az általa alapított Bell Telefontársaságból fejlődött ki a világ egyik legnagyobb telefonszolgáltatója, az AT&T. Bell a populáris kultúrában is jelentős helyet foglal el, több sláger is született róla. Talán a legismertebb a Sweet együttesé - és kevésbé ismert Emil Rulezé -, amely szerint azért találta volna fel a telefont, hogy az Amerika túlsó partján élő feleségét felhívhassa. Ami annyiban téves feltételezés, hogy az asszony süket volt, így a beszélgetés nehézségekbe ütközött volna.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás - Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap