Százezer dokumentum árnyalja a második világháborús japán bűnöket

Figyelmetlenség okozta az információhiányt

A japán háborús bűnökről azért is tudunk kevesebbet, mert a dokumentumok nagy részét megsemmisítették. A szövetségesek Németországban a háború végén összeszedték a náci iratokat, ám Japánban ezek az erőfeszítések nem jártak sikerrel.

Edward Drea hadtörténész egy esszében arról írt, hogy "a japán hatóságok az 1945. augusztus 12-én bejelentett fegyverszünet és az amerikai csapatok 1945. augusztus 28-i megérkezése között számos kulcsfontosságú dokumentumot megsemmisítettek". A pusztítás akkora volt, hogy a japán táviratok nagy része csupán angol fordításban van meg. "Mivel az Egyesült Államok meg tudta fejteni a japán hadi kommunikáció rejtjeleit, a szövegek nagy része csak angolul létezik" - mondja Drea.

Gluck szerint az amerikai hadsereg és hírszerzés figyelmetlensége is szerepet játszott az atrocitások részletes feltárásának elmulasztásában. Az új dokumentumok rámutatnak majd, "mennyire kevéssé érdekelték az Egyesült Államokat a japánok mandzsúriai és kínai hadműveletei a háború utolsó hónapjaiban és a háború után." Míg a szövetségesek részletesen dokumentálták az európai holokausztot, a CIA akkori elődje távolról sem mutatott akkora érdeklődést a mandzsúriai vagy ázsiai történések iránt.

Egyes bűntettek ráadásul jóval nagyobb figyelmet kaptak, mint mások. Douglas A. MacArthur tábornok, az amerikai hadsereg csendes-óceáni főparancsnoka például csak a fülöp-szigeteki és amerikai foglyok sorsáról érdeklődött, minden más hidegen hagyta.

"Elrendelte az információgyűjtést, és mi elkezdtük összeszedni a dokumentumokat. Így tettek az ausztrálok is" - mondja Bradsher. A dokumentumok hiánya és a lanyha érdeklődés az ázsiai háborús bűnök iránt azt is jelzi, hogy már a háború alatt is "keveset tudtunk Ázsiáról, keveset tudtunk a csendes-óceáni térségről. Minden tekintetben keveset tudtunk - a háború elejétől a végéig. Akkoriban ez nem érdekelt minket. Most viszont érdekel. Nem okolom magunkat a nemtörődömség miatt, de ez megmagyarázza, miért nem állnak rendelkezésünkre ezek a dokumentumok" - mondja Gluck.

A kutatás során felmerült másik kényes téma arra az amerikai döntésre utal, amelynek következtében az Egyesült Államok az 50-es években sok dokumentumot visszaadott Japánnak. A témát a már elhunyt Chang vetette fel a már említett könyvében, amelyben azzal vádolta az amerikaiakat, hogy a visszaadott iratokról nem készítettek másolatot. Chang könyve "nagyon jó, mert felhívta az emberek figyelmét a Japán által Kínában elkövetett háborús bűnökre. De az író azon állításai, hogy az Egyesült Államok a japán kormány nyomására egyszerűen csak visszaadta ezeket a dokumentumokat Japánnak, nem állják meg a helyüket"- mondja Drea. Bradsher esszéjében azt írja, hogy "az iratokat visszaadásuk előtt alaposan átvizsgálták, mind a háborús bűnökre vonatkozóan, mind pedig történelmi és hírszerzési szempontból. Semmi valószínűsége nincs annak, hogy a háborús bűnökre vonatkozó japán dokumentumokat úgy adták volna vissza Japánnak, hogy azokat előtte nem másolják le, vagy nem vizsgálják meg."

Drea elismeri, hogy a japán háborús bűnök körül felvetődött kérdések még nem tisztázottak. "Őszintén szólva azt reméltem, hogy találunk valamit. Ez minden történész álma: olyan friss információra bukkanni, ami megvilágít egy sötét problémát. De ilyen nem volt." A tudósok szerint azonban az új anyag más területeken is kutatásra ösztönözhet. Michael Petersen, a munkacsoport tagja, például a katonai hírszerzés és a CIA konfliktusát vizsgálja a háború utáni Japánban, amelybe beletartoznak a bűnözők és háborús bűnösök informátorként való felhasználásáról szóló viták is.

1. Növekvő érdeklődés
2. Figyelmetlenség okozta az információhiányt