600 éves katedrálisát ünnepli Passau
2007. február 22. 08:00
Passau késői gót stílusban épült katedrálisa alapkőletételének 600. évfordulóját ünnepli március 12. és október 26. között.
Korábban
Az évforduló alkalmából szervezett rendezvények sorában kiállítás nyílik, ünnepélyes istentiszteleteket tartanak, zarándoklat indul Rómába és tudományos tanácskozást tartanak. Szakértők megbeszéléseiken újabb ismereteket tárnak majd fel a passaui dóm középkori állapotáról.
Úgy tudják, hogy már röviddel 700 után püspöki templom állott a passaui dómhegyen. A 15. század elején mégis új templom felépítéséhez kezdett Georg von Hohenlohe akkori passaui főpásztor. 1407. május 14-én rakták le a Szent István dóm alapkövét és Hans Krumenauer építész hozzálátott a munkálatokhoz.
Annak idején Alsó-Bajorország lakossága ezzel a látványos épülettel akart versenyre kelni a magas tornyai révén impozáns bécsi Stephansdommal. A Passauban 1662-ben pusztító tűzvész után olasz művészek részben barokk stílusban állították helyre az eredetileg késői gót stílusú passaui dómot. "Először alkalmaztak egész sor művészeti technikát Passauban, amelyek azután a barokk alapvető jellemzőjeként terjedtek el az Alpoktól északra" - mutatott rá Wurster.
Ma a passaui óváros fölé emelkedő dóm a három folyó városának jelképe. Kis híján száz méteres hosszával még a regensburgi dómon is túltesz.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap