Feltárták Pompeji alapjait
2007. február 7. 15:00
A 2003-2006 között folytatott ásatásokon 12 ország régészei azonban különböző pontokon megtalálták a város i.e. 6. századi alapjait - írta a La Repubblica című olasz napilap.
Korábban
A szekemberek Pompeji néhány ismert épülete alatt és távolabbi zónákban a római kori szint alá hatoltak. A feltártak alapján aztán egy népszerű elmélet is megdőlt: eddig a régészek ugyanis azt gondolták, hogy a város egy kis központi zónából, a mindössze 9 hektáros Fórumból terjeszkedett először észak, majd kelet felé.
A leletek alapján a régészek megállapították: Pompeji már a 6. században nagy épületekkel rendelkező város volt, amely különböző zónák terjeszkedése révén alkotott végül egy egységes települést.
Nincs viszont semmi nyom jelentősebb építkezésekről az i.e. 5. századból. Valószínű, hogy Pompeji növekedése demográfiai válság következtében megállt, mert ugyanarra a sorsra jutott, mint az összes campaniai város azokban az évtizedekben: legyőzték őket a szannita népek. Ez történt a Pompeinél nagyobb településekkel, így Kuma és Poszeidónia görög kolóniákkal is.
Pompeji akkor zárkózhatott be abba a zónába, amelyet a város legrégibb részének tartottak. A nagy építkezések i.e. 310 után kezdődtek, amikor a város csatlakozott a Rómával szövetséges városállamokhoz. Ekkor építették fel újra a dór templomot, indult virágzásnak az Apolló-kultusz, és emeltek új városfalat, majd az i.e. 2 századtól kialakult a ma is ismert Pompeji képe.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap