Áthelyezik a szovjet katonasírokat Észtországban
2007. január 15. 08:45
A balti országban lebontanak több második világháborús szovjet emlékművet, és a temetőkben nyugvó elesett szovjet katonák földi maradványait is máshol helyezik el.
Korábban
Az új törvény szerint a tetemeket abban az esetben szállíthatják el eredeti nyughelyeikről, ha közelükben közintézményt építenek, de áthelyezésükhöz `biztonsági megfontolások` is elegendőek. A tallinni parlament szerdán, kétharmados többséggel fogadta el végleg a jogszabályt. A törvénytervezetet főként a nemzeti érzelmű ellenzéki politikai erők - a Haza Szövetsége (Isamaaliit), a Republikánus Párt, az Észt Reformpárt és a Szociáldemokrata Párt - kezdeményezték.
Az emlékművita Észtországban májusban lángolt fel. Radikális-nemzeti szervezetek tömegmegmozdulást rendeztek a tallinni emlékmű elbontását követelve. Ezt követően megbecstelenítették a bronzból készült szobrot. Kalle Laanet belügyminiszter az egyre durvább cselekmények láttán betiltatta a szovjet emlékmű körüli tüntetéseket, és annak helyszínén állandó rendőri őrizetet rendelt el. A törvény miatt az észtországi orosz lakosok valószínűleg tiltakozni fognak.
Az észt emlékművitának diplomáciai vetülete is van, ugyanis az orosz törvényhozás alsóháza, a duma novemberben azt közölte, hogy befagyasztja kapcsolatait az észt parlamenttel, ha az elfogadja az emlékműtörvényt.
A kérdés nálunk sem ismeretlen: nemrég Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke fogadta Szűrös Mátyás volt köztársasági elnököt. A találkozón szó volt a kisiklott, más szóval befejezetlen magyarországi rendszerváltásról. Patrubány Miklós kitért a Szabadság téri szovjet emlékmű tárgyában zajló népszavazási kezdeményezésre. Szűrös Mátyás kijelentette: egyetért azzal, hogy az emlékművet el kell költöztetni a Szabadság térről egy temetőbe, ahol Magyarországon elesett szovjet katonák nyugszanak. Ezt követően Szűrös Mátyás támogatólag aláírta a Deport '56 által kezdeményezett népszavazás aláíróívét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap