Problémás a titkosszolgálati egyháziak múltja
2007. január 10. 09:30
Stanislaw Wielgus, a hivataláról lemondott varsói érsek besúgói múltja nem egyedi eset az egykori keleti tömbön belül. A kommunizmus bukása után ugyanis számos helyen elmaradt e múlt feldolgozása.
Korábban
Bulgáriában a tavaly elfogadott törvény, amely lehetővé teszi a kommunista titkosszolgálat aktáinak megnyitását, nem írja elő az egyházi vezetők múltjának átvilágítását. A balkáni országban csak rövid ideig folyt nyilvános vita egyház és titkosszolgálat összefonódásáról, amikor az 1989 őszi fordulat után a bolgár ortodox egyház akkori vezetőjét, Makszim pátriárkát azzal gyanúsították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Bizonyíték erre soha nem került elő.
Romániában heves vita folyik arról, nyilvánosságra hozzák-e egyáltalán az egyházi vezetők esetleges besúgói tevékenységére vonatkozó adatokat. A törvény értelmében minden közéleti személyiség múltjának ilyen vonatkozású részét meg kell vizsgálni; ide tartoznak a papok is. Az ortodox egyház azonban, Teoctist pátriárka vezetésével, szembeszegül a leleplezési tervekkel. A pártiárkának azt vetik a szemére, hogy túl hűségesen szolgálta Nicolae Ceausescu egykori diktátort.
Csehországban 2004-ben a katolikus püspöki kar akkori főtitkárának esete keltett szenzációt. Karel Simandlról ugyanis kiderült, hogy korábban együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel (StB), ezért a püspöki kar nyomására le kellett mondania tisztségéről.
Magyarországon a 90-es években született, a titkosszolgálati akták kezelését szabályozó törvény csak szűk mozgásteret engedélyezett a korábbi besúgók leleplezéséhez. Ráadásul az egyházak azzal érveltek, hogy papjaik, püspökeik nem tekinthetők közéleti szereplőknek. Történészek csak 2000 óta férhetnek hozzá a besúgók névjegyzékéhez. Tavaly kiderült, hogy a katolikus egyház egykori prímása, Paskai László bíboros is valószínűleg a titkosszolgálat besúgója volt. Igaz, 2003-ban már nyugállományba vonult.
A litván katolikus egyház 2000-ben általános bocsánatkéréssel húzta ki magát az esetleges kutyaszorítóból. A balti ország fő egyháza ezzel kért bocsánatot azért, hogy egyes - meg nem nevezett - tisztségviselői együttműködtek a szovjet titkosszolgálattal.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.