Hazatér Skóciába a Sors Köve
2004. szeptember 13. 12:06
A kőnek bibliai eredetet tulajdonítanak: a monda szerint ezen nyugtatta fejét Jákob, amikor álmában megjelent a mennybe vivő lajtorja. A kő ezután Egyiptom, Szicília és Spanyolország közvetítésével érkezett az ír szigetre, ahol állítólag az írek védőszentje, Patrick is megáldotta. Ezt követően kapta a Sors Köve elnevezést. Skóciában először 836-ban, a Perthhez közeli Scone-ban koronáztak rajta királyt (innen másik neve: a Scone-i kő). A skót királyokat ezután hagyományosan itt koronázták egészen 1296-ig. Ekkor a Walest is leigázó, Arany János által is megénekelt, I. Edward angol király elragadta a skótoktól, s Londonba, a Westminster apátságba vitette. A skót függetlenség jelképe 1996-ban innen tért vissza Skóciába, annak egykori fővárosába, Edinburghba. A követ azonban a királyok londoni koronázására mindig vissza kell vinni, hiszen a brit uralkodót továbbra is ezen a kövön koronázzák. (Skócia 1707-ben lépett hivatalosan Unióra Angliával és a szigetország azóta viseli a Nagy-Britannia nevet. Skóciában a függetlenséget követelő és a brit parlamentben 4 képviselővel rendelkező Skót Nemzeti Párt úgy igyekszik növelni befolyását, hogy a különválás gazdasági előnyeit (brit társaságok kiszorítása, a tengeri olajkincs birtokbavétele) hangoztatja. Közvéleménykutatások szerint támogatottsága már megközelíti a 30 százalékot. Nyilvánvaló, hogy a Sors Kövének a 700 éves évforduló alkalmából történt visszajuttatása ezzel is magyarázható gesztus.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap